- Tudtam, hogy képes leszel rá! - felemelt a derekamnál és megpördültünk - Gyere, ülj csak vissza, hazáig tekerhetsz.
Ismét felültem a biciklire, ő pedig szorosan mellettem sétált a biztonság kedvéért.
- Várod már a szerdát? - kérdezte
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire.. Nincs kedved segíteni a gyakorlásban? - bátorkodtam megkérdezni.
- Nagyon örülnék neki, ha segíthetnék. - mosolygott
- Akkor lenne kedved most átjönni, és akkor el is kezdhetnénk..
- Rendben, úgy sincs semmi dolgom.
Nagyon megörültem, hogy tud segíteni, mert így biztos lehettem benne, hogy sikerülni fog. Meg is érkeztünk. Felmentünk a szobámba, apa még nem volt otthon.
- Wow, még nem is voltam a szobámban, nagyon szép. - nézett körbe
- Köszi, csak egy kicsit még üres.. Na de mind egy is, gyere, üljünk le. - fogtam a gitáromat
Mindketten leültünk egymással szembe az ágyra. Megmutattam neki melyik zenét gondoltam. Azt mondta, hogy remek ötlet, jónak hangzik. De mivel angol volt, le kellett fordítanom neki. Így még jobban tetszett. El is kezdtük a gitáros részét, mert azt még nem gyakoroltam. Az gyorsan ment, de mégis sokat kellett vele elidőzni, és a szöveget is még csak félig tudtam.
Még nem telt el 1 óra sem, hirtelen apa nyitott be a szobámba.
- Ó, sziasztok, látom nem vagy egyedül. - mosolygott
- Hello. - köszönt Chul Soo
- Szia apa. Csak gyakorolunk szerdára.
- Jól van, akkor csak ügyesen, én megyek, csinálok valami vacsit. - ezzel kiment
Még gyakoroltunk egy kicsit, amikor apa felszólt, hogy "Vacsora!". Chul Sooval lementünk. Megkértük, hogy vacsorázzon nálunk. Először kicsit szégyenlős volt, de aztán csak elfogadta a meghívást. Közben jól elbeszélgettünk mind a hárman.
Vacsora után Chul Soonak el kellett mennie, mert már majdnem 8 óra volt. Megköszöntem neki, hogy segített. Azt mondta, hogy ha kell, akkor minden nap át tud jönni segíteni, csak szóljak neki. Akkor megbeszéltük, hogy minden nap átjön munka után. Örültem neki. Ezzel el is ment.
Elmentem megfürdeni, még egy kicsit néztem a Tv-t, aztán felmentem lefeküdni, hogy holnap kipihent legyek. De nem bírtam ki, hogy ne gyakoroljam még egy kicsit a dalt, így megkerestem és elkezdtem énekelgetni. Örültem, hogy most már biztosra tudom a felét. Többre nem volt idő, mert álmos voltam. Azonnal el is aludtam.
*Másnap*
Napközben a szokásos dolgok mentek. Stella megint bejött, és volt időm meginni vele egy kávét. Jól elnevetgéltünk.
[..] Már alig vártam a délutánt, hogy Chul Soo eljöjjön hozzánk. Nem tudom, hogy egyszerűen mi van velem. Vele teljesen el tudtam felejteni Adamet, és remélem nem is bukkan fel soha többé.. Meg hogy Stella nem fogja elkotyogni neki a szerda estét..
[..] Most haza tudtam jönni apával, és már alig vártam, hogy Chul Soo is megérkezzen, csak gyors haza kellett szaladnia. Mikor csöngettek azonnal leszaladtam.
- Szia ~ - köszöntöttem vigyorogva
- Szia. Na, megyeget? - lépett be mosolyogva
- Igen, már alig vártam, hogy megérkezz.
- Na, mit hallok? Tényleg?
- Igen, gyere gyorsan, menjünk gyakorolni. - fogtam meg a karját, és húztam magam után fel a lépcsőn
Felértünk a szobámba, leültünk az ágyra, magam elé vettem a gitárt, és el is kezdtük.
- Ez így nagyon jó lesz, a szöveget is tudod már hozz? - kérdezte
- Hát, csak félig..
- Nem baj, énekelj hozzá. - biztatott
- Rendben.. - válaszoltam félénken
El is kezdtem. Végig mosolyogva nézett rám, aztán mikor befejeztem megtapsolt.
- Ez tökéletes, főleg ha az egészet tudni fogod.
- Örülök, hogy tetszik. De nekem valami hiányzik belőle.. - gondolkodtam
- Mégis mi?
- Nem tudom, kellene bele még valami.. - ekkor hirtelen rá néztem
- Mi az? M-m-miért nézel így rém? - lepődött meg
- Van egy ötletem! - csillantak fel a szemeim
- Na, mond már! - mosolygott
- Tudsz énekelni?
- Hogy én?! Énekelni?! Kizárt..
- Kéérlek, csak egy sort énekelj nekem ebből! - néztem rá boci szemekkel
- Lehetetlen.. - tiltakozott
- Kérlek szépen, ha nem megy, akkor mind egy, de ha igen, akkor meg még jobbra csinálhatjuk..
Pár másodpercig nem szólalt meg, csak mélyen a szemeimbe nézett gondolkodva.
- *sóhajtott* Legyen..
- Ezaz! - kiáltottam fel, és a nyakába borultam
- Jól van na - nevetett, mert majdnem hátraborultunk a földre -, de ha nem jó, akkor ne nevess ki.
- Nem foglak, ígérem - engedtem el.
Odanyújtottam neki a dalszöveget, amit kiírtam egy papírra, majd mutattam neki, hogy a refrént énekelje el..
Kicsit szégyenlősen, de elkezdte. Annyira örülök, hogy ez eszembe jutott, mert tökéletes hangja volt. Éppe illett az enyémhez, nagyon örültem neki.
- Ez csodálatos! - mondtam csillogó szemekkel, mikor abbahagyta
-Ne essünk túlzásokba.. - nevetett
- De hát, ha ez az igazság! Énekelned kell velem'
- Mi?! Erről nem volt szó..
- Kérlek, így még jobb lenne..
- De ez a te estéd lesz, és a te lehetőséged, nem pedig az enyém..
- Akkor tudod mit.. csak adj visszhangot
- Hogy érted?
- Hát, hogy mögöttem énekelsz halkabban.. az menni fog, nem?
- Persze.
- Köszönöm, hogy segítesz. - mosolyogtam
- Érted teszem. - nézett a szemembe
- Jól van, akkor mit szólsz, ha megpróbáljuk így.. Olvassuk ketten a szöveget, és majd intek, hogy mikor énekelj, és mikor ne. Rendben?
- Tökéletes.
El is kezdtük. Az elején döcögősen ment, mert ki kellett tapasztalni, hogy mikor hangzik jól a visszhang és mikor nem.. A gitárral is volt pár gond, mert nem igazán tudtam egyszerre 3 felé figyelni, így majd még kell a gyakorlás, de már alig várom. Magam előtt látom, ahogyan mindenki megtapsol, és mosolyog.. egyszerűen fantasztikus érzés lesz.. Csak nem tudom, hogy ez után hogy lesz. Mert egy fellépéstől még nem leszek híres.. De ez még a jövő zenéje..
[..] El is telt pár nap, amíg el nem jött a hétvége.
*csöngettek*
- Megyek! - szaladtam ki a szobámból
Kinyitottam, és láttam, hogy Chul Soo az.
- Ó, hát te? Ma úgy volt, hogy nem gyakorolunk.. - lepődtem meg
- Nem is azért jöttem... - mosolygott huncutan - A múlt héten úgy beszéltük meg, hogy az a tengerparti sétát ezen a héten megejtsük.
- Téényeg~ Akkor menjünk, már alig várom. - mondtam izgatottan - most pont jó az idő!
- Tényleg lenne kedved?
- Persze, csak szólok apának, hogy elmegyek, addig várj meg kérlek..
- Rendben.
Szóltam apának, hogy elmegyek Chul Sooval a partra, és már száguldottam is ki az ajtón.
- Mehetünk ~ - mondtam
- Oké. - mosolygott
Nemsokára oda is értünk.
- Gyere, versenyezzünk addig a fáig! - mutattam oda, mikor leértünk a homokos részre
- Remek ötlet. Számolj háromig.
- 1...2...3!!
Már meg is indultam volna, egy darabig gyorsabb is voltam, amikor Chul Soo megragadott a derekamnál fogva, és hátra tett, majd futott tovább.
- Héé ~ ez nem ér! - futottam tovább amilyen gyorsan csak tudtam, közben az ő nevetését hallottam
Persze, hogy így ő ért be előbb..
- Ez nem volt érvényes - lihegtem, de közben nem bírtam ki nevetés nélkül
- Nem mondtad, hogy nem szabad.. - mondta ugyan úgy
- Jól van, akkor még egyet..
- Átgondoltad? - viccelődött
- Persze.
- Nekem van egy jobb ötletem. Ha már sétálni jöttünk le, akkor sétáljunk egyet, és akkor majd utána eldöntjük.
- Rendben, tényleg jobban hangzik - mosolyogva kacsintottam egy
El is indultunk sétálni. A sáros szemcsés homokon lépegettünk, és a hideg víz a lábunkat csapdosta. nagyon frissítő érzés volt.
- Mit szoktál csinálni hétvégeken? - kérdeztem tőle
- Hát, legtöbbször itt szoktam biciklizgetni. Itt nagyon szeretek.
- Látom, te ilyen bicikli megszállott vagy.. - vigyorodtam el
- Valami olyasmi. - nevetett - Na és te?
- Én a barátnőmmel szoktam sétálgatni, vagy ő jön át hozzánk, vagy én megyek..
- Akivel múltkor beszéltél telefonon?
- Pontosan.
- És ő tudja ezt az éneklős álmodat?
- Persze, ő mindent titkomat tudja, és én is az övéit.
- Ez jó dolog..
- Na és te? Neked van legjobb barátod, akivel mindent megosztasz?
- Nem igazán.. én az ilyeneket inkább megtartom magamnak.. Vagyis vannak barátaim, de ők nem olyanok, és ők sem szoktam megosztani velem ilyeneket.
- Hogy-hogy? - lepődtem meg
- Nem tudom.. Sokan mondják, hogy én ilyen magamnak való vagyok - ment lehajtott fejjel
- Magadnak való?! De hát én rajtad kívül ilyen kedves embert még nem is ismerek. Hogy lehet, hogy nincs egy ember sem akivel ilyeneket megosztasz? ..Persze rajtam kívül. - mosolyodtam el a végé
- Azt mondod?
- Persze. Annyi mindenért hálás lehetek neked, és ez a legkevesebb.
Erre elmosolyodott, nem mondott semmit, csak félve átölelt. Olyan jól esett. Az a melegség.. a szívem hevesem dobogott, és az övét is éreztem. Leírhatatlan volt..
- Most nekem kell megköszönnöm, hogy itt vagy velem. - mondta mikor elengedett.
Az ahogyan rám nézett, egyszerűen úgy éreztem, hogy elolvadok.
- Ő, hát.. ne köszönd, mert ez természetes.. - mosolyogtam
Visszamosolygott, majd megindult tovább. Mentem utána, közben pedig beljebb lépegettem, hogy a víz érje a lábam.
- Látom nagyon szemezel azzal a vízzel - nézett le a lábamra
- Szeretek így sétálni.
- Mit szólnál, ha belemennénk?
- Hogy mi? - lepődtem meg
- Gyere csak.. - indult meg befelé
- De hát, nem is hoztunk fürdőruhát..
- Ez ne legyen hátrány, gyere..
Mielőtt bármit mondhattam volna felkapott a karjaiba, mint amikor kivitt a mentőkhöz.. Sikítottam egyet, de ő csak nevetett, majd velem együtt elvetődött a vízbe. Feljöttünk mind a ketten a felszínre, levegőért kapkodtunk. Megtöröltük az arcunkat, majd megszólaltam.
- Te nem vagy normális! - szóltam rá, majd az arcába fröcsköltem egy kis vizetŐ csak nevetett majd megszólalt:
- Ne legyél ilyen ünneprontó, szórakozzunk egy kicsit. - vigyorgott
- Igaz.. Ússzunk egyet. - legyintettem a kezemmel
Erre elmosolyodott, majd jött utánam.
- Gyere, kapaszkodj a vállamba, én meg húzlak
Kuncogtam egyet, majd belekapaszkodtam a vállába. Elkezdett úszni, én is segítettem a lábammal. Jobb móka volt, mint amire számítottam. Igaz, nyeltem is egy pár kortyot, de teljesen megérte.
- Várj, vegyél fel, itt már nem ér le a lábam.. - szóltam oda neki
- Mitől félsz? - fordult oda hozzám
- Nem félek, csak annyira nem vagyok biztos magamban.. - fogtam meg a vállát
- Akkor gyere ide, segítek - elmosolyodott, majd megfogta a lábaimat, és a dereka köré fonta.
Kezeimet a nyaka köré helyeztem. Kicsit furcsa volt ez a helyzet.. na jó, nem kicsit, hanem nagyon. Az orrunk majdnem összeért, éreztem, ahogyan majd kiugrik a szívem a helyéről, és még a lábam is remegett. A keze egyre feljebb csúszott a combomon, már majdnem elérte a fenekemet. Úgy éreztem, hogy vibrál közöttünk a levegő, hogy eljött az a bizonyos pillanat.. Már észrevettem, hogy lassan hajol felém. Nem tudom mi lett velem. Úgy éreztem, hogy ennek még nem jött el az ideje, ezért lassan elhajoltam és közbeszóltam.
- Nem kellene már lassan indulnunk?
- Ő, de megindulhatunk.. - pirult el.
Kivitt a partra, majd egy darabig álltunk ott, hogy a nap szárítson meg minket.
- Sajnálom az előbbit.. - szólalt meg egy idő után
- Ugyan, nem történt semmi. - tudtam mire gondol
Nem szólt vissza semmit. Aztán felajánlottam, hogy sétáljunk visszafelé, mert már kezdett lemenni a nap. Hazakísért, elköszöntem tőle egy jó nagy öleléssel, majd bementem. Elmentem megfürdeni, aztán behuppantam az ágyamba egy pohár kakaóval. Azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem csókoltam meg, amikor itt volt rá a lehetőség?! De várjunk csak, miért akarom én megcsókolni.. és ő miért akart?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése