EXTRA RÉSZ ~ A Jövő [3]

Másnap reggel hívtak, hogy be kellene mennem a stúdióba, hogy egy pár szót beszéljünk az új dalomról, hogy meghallgassam az ötleteiket. Már alig vártam, nagyon izgatott voltam. Így amilyen hamar tudtam még a délelőtt folyamán besiettem a nem túl messzi épülethez. Miután megbeszéltük a dolgokat már majdnem 1 óra volt mikor hazavitt a taxi, és nagyon éhes voltam, mivel nagyon reggelizni sem volt időm. Bementem, a kapun, fel a lifttel, és máris zártam ki az ajtót. Szinte úgy estem át a küszöbön, és siettem is a konyhába. Gyorsan összeütöttem valamit, leültem az asztalhoz, és jóízűen falatoztam. Utána úgy éreztem magam, mint egy jóllakott óvodás, el is álmosodtam, ezért ledőltem a kanapéra, és bekapcsoltam a Tv-t. Magamra húztam egy plédet, és úgy néztem a talált filmet. Próbáltam odafigyelni a filmre, mert valójában érdekelt, de még sem tudtam.. Chul Soon kattogott az agyam.. Vajon most mit csinálhat?! Vajon ő most gondol-e rám..?! Hát ezt nem fogom megtudni. Nem bírtam sokáig agyalni, mert, szempilláim leragadtak, és abban a pillanatban el is aludtam. Arra keltem fel, hogy fázok. Így muszáj volt felkelnem, és betakarnom magam újból. De mikor láttam, hogy körülöttem minden sötétségben van, kicsit meglepődtem. A TV nem ment, pedig nem kapcsoltam le. Megnéztem a telefonom, és már majdnem  8 óra volt. Ilyen sokat aludtam volna?! Nagyon fáradt lehettem. Próbáltam visszakapcsolni a TV-t, de nem reagált. Arra gondoltam, hogy valószínűleg áramszünet van. Ekkor az ablakra pillantottam, mert zajt hallottam. Egy faág kopácsolta az üveget, a szél kezdett fújni. Biztos vihar készülődik. Világítottam a telefonommal, és kimentem a konyhába, hogy elővegyek pár gyertyát. Nem találtam sokat, csak hármat. Mindegyiket meggyújtottam, elhelyeztem a szobámban, és leültem az ágy közepére. Kezdett még jobban fújni a szél, verdeste az ablaküveget, és néha villámlott is egyet. Nem szeretem a viharokat, főleg akkor nem ha egyedül vagyok. Nagyon félek. Ilyenkor mindig próbálom elvonni a figyelmem valamivel. Most például a telefonommal próbáltam játszani, de úgy nehéz volt, hogy minden 10. másodpercben egy nagyot villámlott.. Nem tudtam mit csináljak. Már fél 9 volt. Lassan telt az idő, ezért valami mással próbálkoztam. Rávetem magam, hogy kimenjek a konyhába, és egyek pár falatot, mert megint kezdtem éhes lenni. Lassan lépegettem, mert őszintén megmondva a sötéttel sem vagyok olyan nagy barátságban, főleg most ebben a helyzetben nem. Az orromig sem láttam, tapogatózni kezdtem. Mikor az egyik ablak mellett akartam elmenni egy hatalmasat villámlott. Talán ez volt a legnagyobb. Annyira megijedtem, hogy egy "kis" jajjgatással hátrálni kezdtem, de megbotlottam a saját lábamban, és hátra estem.

- Áu..! - kaptam a fejemhez, és próbáltam felállni.

Óvatosan a pulthoz mentem, mert nem akartam, hogy még valami meglepetés érjen. Ekkor elkezdett villogni a mosogató főlé szerelt neonos lámpa, majd rendesen világított. Nem emlékszem, hogy bekapcsolva hagytam volna, de örültem neki, hogy így történt, legalább megbizonyosodtam arról, hogy visszajött az áram. Viszont a vihar még mindig nem akart csendesedni. Gondoltam sütök egy pirítóst. Vágtam egy szeret kenyeret, betettem a sütőbe, de akkor láttam, hogy nincs bedugva a konnektorba. Nem is haboztam, gondolkodás nélkül bedugtam. Épp, hogy behelyeztem a testem mozdulatlanná vált. Éles fájdalom járta át minden porcikámat. Hiába akartam, nem tudtam elengedni, gondolkodni sem tudtam, és megszólalni sem. Szörnyű érzés volt, és ez addig ment amíg testem erőt nem vett magán, és el nem rántottam a kezem. A földre rogytam, mozdulatlanul feküdtem a földön és a szívemen tartottam a kezem. Az fájt a legjobban, nem is a kezem. Próbáltam megmozdulni de egyszerűen nem ment. Alig kaptam levegőt, mert valószínűleg megint a tüdőm rosszalkodott. Elkezdtem köhögni, a végén már majdnem öklendezés lett belőle. Kezdtem elgyengülni, és a szemeim is leragadni. Hiába próbáltam megakadályozni, most a testem irányított. Addig "vergődtem" ott a földön, míg végül lecsukódtak a szemeim, és minden elsötétült.
A legközelebbi emlékem már az, ahogyan ismét a kórházban fekszem egy fehér szobában. Infúzió cső lógott a kezemből, és nagyon fájt a mellkasom.. mintha egy elefánt ült volna rajta.
Miután végre leesett, hogy mi is történt, nyitódni kezdett szobám ajtaja.

- Úr Isten, felébredt! - jött be Stella és So Eun sietősen, és leültek mellém az ágyra
- Sziasztok. - köszöntem nekik rekedtes hangon
- Jobban vagy? - kérdezte So Eun aggódva
- Hát, voltam már jobban is..
- Annyira megijesztettél minket.. - nézett rám aggódva Stella
- Elhiszem. Sajnálom. De egyáltalán hogy kerültem ide?!
- Tegnap át akartam menni hozzád. Zárva volt az ajtód, és próbáltalak hívni, már vagy tizedszerre csörgettelek, és akkor kezdtem aggódni, mert tudtam, hogy otthon vagy.. Ekkor az jutott eszembe, hogy hívjam a mentőket, mert tudtam, hogy történt valami.. - magyarázta Stella - Alig kaptam levegőt mikor megláttalak, hogy ott fekszel a földön. Nagyon megijedtem.
- Köszönöm, hogy segítettél. - mosolyogtam rá, mert csak ennyit tudtam kinyögni, annyira fájt a mellkasom.
- Ugyan, az természetes. - simogatta meg karomat -
- Képzeld nemsokára jönni fog egy látogató hozzád.. - mosolygott huncutan So Eun
- Kicsoda?! - lepődtem meg
- Chul Soo szeretne látni téged. Nagyon aggódott érted, de eddig még nem tudott jönni..
- Ó, értem. - úgy csináltam mint akit nem igazán érdekel, pedig nagyon izgatott voltam.

Mikor ezt megosztotta velem So Eun pár perccel később nyitódott az ajtó. "Az én hercegem" lépett be rajta. Aggódó tekintet ült ki arcára, és máris az ágyam mellé sietett.

- Sziasztok, jól vagy Aileen? - kérdezte
- Igen, egy kicsit jobban.
- Oké, mi most megyünk. - állt fel az ágyam széléről Stella, és So Eunbe karolt
- H-Hogy mi? Hová megyünk? - lepődött meg a lány
- Öm.. Vásárolni! - máris húzta maga után
- H-Hát jó..
- Nagyon megijedtem. - simogatta kézfejemet Chul Soo ami a takarón hevert.
- Sajnálom..
- Nem kell sajnálnod... de... féltelek. - nyögte ki
Belepillantottam szemeibe, de nem tudtam semmit kiolvasni. Titokzatos volt.
- Emlékszel.. - folytatta - hogy megígértem neked, mindig vigyázni fogok rád, és itt leszek melletted..?! - bólogattam aprókat - Én ezt az ígéretemet még mindig be akarom tartani. Lehet, hogy te már elfeledkeztél róla, de én még nem. - úgy láttam kicsit szégyenlős lett, ezért egy pillanatra lepillantott a földre.
- Én nem.. - kezdtem volna, de közbevágott
- Nem kell semmit mondanod. Most itt vagyok... vagyunk, és nem foglak még egyszer elveszíteni! - kicsit jobban megszorította a kezem - Nem tudom meddig leszel itt a kórházban, talán még 1-2 nap, de én itt leszek melletted, bármennyire is talán nem szeretnéd.
- Már hogy ne szeretném? - kicsit elmosolyodtam, erre kicsit neki is boldogabb lett az arca

Így is lett. Még 2 napig kellett bent lennem megfigyelésen, szintén a tüdőm miatt. Minden nap bejött hozzám. Tegnap kétszer is volt. Olyan furcsa érzés kavarog bennem. Már nem haragszom rá azért ami 5 évvel ezelőtt történt, sőt. Tudom, hogy ismét tudnám szeretni, vagy még mindig szeretem, csak eddig nem vettem észre?! Olyan kedves velem, látszik rajta, hogy megbánta a dolgokat, és most mindent megtesz azért, hogy ezt észrevegyem.

Sétáltunk kifelé a kórház folyosóján egymás mellett. Mikor kiértünk az ajtón már hűvös volt, és kezdett sötétedni. Egy autóhoz vezetett, kinyitotta nekem az ajtót. Beszállt mellém, és indultunk.

- Köszönöm, hogy vigyázol rám. - szólaltam meg halkan, miközben bámultam ki az ablakon.
- Ez természetes. - éreztem, ahogyan mondja, kicsit mosolyogva
- Miért vagy velem ilyen kedves? - fordultam felé érdeklődve
- Miért, jobban szeretnéd, ha nem lennék az? - közben befordultunk egy utcába
- Nem, szó sincs erről, csak nem igazán érdemlem meg.
- Miért nem? Miről beszélsz? - fordult felém egy pillanatra értetlenül, majd vissza
- Hát.. Mert 5 éve csak úgy itt hagytalak, és..
- Ugyan már! - vágott közbe - Tegyünk fátylat a múltra. Kezdjünk új lappal. - mosolygott, és édesen nézett, amire nekem is el kellett eresztenem egy kis vigyort.
Ekkor egy szót sem szólva megfogta a kezem. Először kicsit meglepődtem, majd én is szorosam ujjaimba zártam tenyerét. Rápillantottam kezünkre, és melegség fogott el. Csak mosolyogtam magamban egyet. Lehet, hogy ez korai volt, de nem bántam. Most már biztos vagyok benne, hogy nekem ő kell! Semmiben nem voltam még ennyire biztos. Az, hogy a sors megint összehozott bennünket, az nem véletlen... véletlenek nincsenek, én nem hiszek bennük.

Egy utcába kanyarodtunk be, ismerős volt, de még sem az volt, ahol én lakok. Pár másodperc múlva felismertem. Ott vagyunk, ahol ő lakik. De hát miért hozott engem ide?
Megálltunk a garázs előtt, és meg is kérdeztem.

- Miért hoztál ide?
- Nem akarom, hogy még több meglepetés érjen veled kapcsoltban, ezért rajtad tarom a szemem.. legalább ma éjszaka.

Zavaromban kicsi elmosolyodtam, kiszálltunk a kocsiból, és beinvitált az ajtón. Sötét volt bent, tapogattam, majd megtaláltam a fogast és letettem rá a kabátom.

- Nem vagy éhes? - kérdezte a hátam mögül
- De, egy kicsit..

A konyha felé invitált, felkapcsoltuk a villanyt, és benéztünk a hűtőbe. Most csak melegíteni tudtunk ételt, már nem akartunk semmit főzni. Jóízűeket falatoztunk, néha csipegettünk 1-2 tányérból, majd beletettük a mosogatóba a mosatlant.

- Szeretnél fürdeni? - kérdezte miközben rendezgette a tányérokat a hűtőben
- Igen, ha lehet..
- Persze, hogy lehet. - kuncogott kicsit, majd becsukta a hűtő ajtót - Gyere fel az emeletre, adok valami pólót.
- Rendben.

Felmentünk és kaptam is egy egyszerű fehér pólót. Majdnem a combom közepéig ért, mikor magamhoz mértem, el is mosolyodtunk rajta. Gyorsan elmentem megfürdeni, hajat is mostam, és egy kicsit  rendbe szedtem magam. A lakásban sötét volt, csak egy állólámpa világított a nappaliban ami pont elég volt ahhoz, hogy halványan megvilágítsa a teret. Felmentem halkan az emeleten hátha hallom, hogy melyik szobában van. Éppen, hogy felértem már jött ki az egyik ajtón.

- Á, már készen is vagy? - jött felém vigyorogva
- Igen. - mosolyodtam el egy kicsit
- Menj be ide - mutatott arra az ajtóra honnan kijött - A cuccaidat már fel hoztam. - kedvesen kacsintott majd elment.. gondolom fürdeni

Beléptem a szobába, és ez volt az övé. Eddig nem is gondolkoztam miért pont ide kell jönnöm. Talán azt szeretné, hogy vele aludjak? Mert ide hozta a cuccaimat.. Igaz, nincs ellenemre, majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Nem sokkal később be lépett a szobába, törölközővel derekán, vizes hajjal, nyirkos felsőtesttel. Én a ruháimat próbáltam kicsit összehajtani a szatyorban, de mikor rápillantottam észrevettem, hogy kezdem bámulni, miközben egy másik törölközővel a haját törölte, ezért gyors levettem róla szemeimet, és újból a táskába bújtam.

- Nem vagy álmos? - kérdezte kedvesen
- De.. Mindjárt le is fekszem, csak kicsit összébb rendeztem a ruháimat.
- Rendben. Nekem mind egy. De miért vagy így megszeppenve? - kicsit vigyorogta el a végét
- Hát.. Hát.. - felálltam.. egy kicsit zavarba jöttem
- Nincs miért. - jött közelebb - Csak viselkedj úgy, mintha otthon lennél. Mert számításaim szerint most itt leszel egy darabig - mosolygott kicsit huncutan
Erre kénytelen voltam egy kis vigyort csalni arcomra, de azt nem gondoltam volna, hogy több éjszakát is el fogok itt tölteni.
- Hát jól van. - mosolyogtam - De most ha megengeded.. lefekszem.. - mentem az ágy felé, és leültem a szélére
- Oké. Én is mindjárt jövök. - ezzel kiment, lekapcsolta a villanyt, én pedig elhelyezkedtem, betakaróztam. Nem akartam nagy helyet foglalni, ezért csak ott szerényen a szélén kényelmesedtem el. Már fél álomban voltam, mikor észrevettem, hogy halkan nyitódik az ajtó. Puha talpak suhanását hallottam a szőnyegen. Nem nyitottam ki a szemem, mert ahhoz már túl fáradt voltam. Éreztem, ahogyan befekszik mellém, nagy levegőt vesz, majd elhelyezkedik párnáján. Azt hitte nem veszem észre, mikor enyhén megbirizgálta egy még kicsit vizes hajszálamat. Aztán teljesen felém fordult és közelebb jött. Nem akartam megmozdulni, pedig tudtam, hogy most mi következik.. bár az túlzás hogy tudtam, de számítottam rá. Takaróm alatt éreztem kezeit, ahogyan derekamhoz csúsznak, és hátulról átölel. Ekkor kipattantak a szemeim, mert bebizonyosodott. Éreztem, ahogyan egy nagyon picit még közelebb jön, hogy hozzá simuljak, majd lélegzését éreztem a nyakamon. Nagyon jó érzés volt megint így feküdni. Nem akartam ellenkezni, mert úgy éreztem, hogy most ennél nem lehet jobb. Szépen el is aludtam, nem kellett sok idő.

*Másnap reggel*

Karjait már nem éreztem derekamon, próbáltam kinyitni a szemem, de túl világos volt a szobában, ezért visszacsuktam, majd újra próbálkoztam. Először homályosan láttam, de aztán kitisztult a kép. Ott feküdt mellettem, csak a másik oldalra volt fordítva a feje, kezével fejét támasztotta alá. Egy picit elmosolyodtam, mikor arra gondoltam, hogy lehet, nem is tudja, hogy észrevettem mit csinált az este. Kicsiket nyújtózkodtam, megdörzsöltem szemeimet, majd azon gondolkodtam, hogy ébresszem-e fel. De olyan aranyosan aludta, és még mély álomban volt, nem volt szívem felkelteni. Így hát óvatosan kikeltem az ágyból, kivettem a táskámból egy nadrágot és egy felsőt, és úgy gondoltam, hogy a nappaliban felöltözök, nem akarok zajt csapni, Így is lett. Lementem a nappaliba, majd a fürdőszobába, hogy egy kicsit igazítsak magamon. Ez után bementem a konyhába, hogy nézzek valami reggeli után. Találtam zabpelyhet a szekrényben, és tejet a hűtőben, úgyhogy ahhoz kerestem egy kis tálat. Végig kutattam pár szekrényt, amíg megtaláltam a megfelelőt. Éppen öntöttem ki a tejet, mikor lépteket hallottam lefelé jönni a lépcsőn. Mikor megfordultam egy nagy álmos fejjel találtam magam szemben.

- Jó reggel! - ásította, miközben odajött hozzám
- Jó reggelt. - mosolyogtam jó kedvűen - Hangos voltam? Felébresztettelek? - tettem vissza a tejet a hűtőbe, ő pedig a pulthoz támaszkodott, és szemeit törölgette
- Ugyan, de hogy is. Ennyivel engem nem tudsz felébreszteni. Csak észrevettem, hogy nem vagy ott mellettem..
- Ó, értem.. Már nem bírtam tovább aludni.
- Semmi baj.. Tegnap este gyorsan elaludtál. - mosolygott
- Nem elég gyorsan. - néztem rá sejtően, közben a zabpelyhet öntöttem a tejbe
- Hogy érted?
- Semmi-Semmi.. - vigyorodtam el egy kicsit, majd visszatettem a zabpelyhes dobozt a szekrénybe - Kérsz te is? - váltottam témát
- Persze. - mosolygott, majd ő is elővett egy tálat
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem, miközben leültem az asztalhoz a reggelimmel
- Nem tudom. Mit szeretnél?.. Egyáltalán neked van valami programod?
- Nekem ma nincsen, ha jól emlékszem. Majd holnap lesz..
- Értem. Én pedig perpillanat minden nap szabadságon vagyok.. Egy darabig - kuncogta el a végét
Elmosolyodtam, majd bevettem egy falatot a számba.

Gyorsan megreggeliztünk, majd csak szenvedtünk otthon.. nem tudtunk semmit kezdeni magunkkal, ezért úgy döntöttünk elmegyünk egyet sétálni. Olyan szép őszi nap volt.
Felvettük kabátjainkat, cipőinket, és el indultunk ki az ajtón. Kicsit hűvös szellő fújt, a nap szépen sütött. A fák lombjainak kezdett sárga, barna és piros színe lenni. Sétálgattunk be a város felé. Ott voltunk egy nagy téren, gondoltuk leülünk az egyik padra. A kiszemelt felé tartottunk, amikor odajött hozzánk egy idős házaspár.

- Ó, elnézést a zavarásért. - szólt az idős hölgy kedvesen, és mosolygósan - De mi turisták vagyunk itt a férjemmel, és szeretnénk egy képet csinálni kettőnkről. Megtennék, hogy segítenek ebben? - nyújtotta oda a fényképezőgépet
- Hát persze. - vigyorogtam kedvesen rá, majd elvettem tőle a fényképezőgépet. Megmutatta mit hol nyomjak meg, és beálltak ketten elénk.
Chul Sooval ketten néztük mikor les a megfelelő pillanat, hogy lenyomjuk a gombot, és mikor megtörtént a pár odajött hozzánk, és megdicsérte milyen jól sikerült, és természetesen hálásan megköszönte.
- Aranyoskáim - szólt megint az idős hölgy -, köszönjük a segítséget. Most esetleg én is lefényképezhetem magukat? Olyan rég láttam már ilyen szép párt. Jó lenne, ha megörökíthetném.
- Ő.. Nem.. Mi, nem.. - botlottunk egymás szavaiba Chul Sooval
- Ugyan már, álljanak csak oda ahová mi, és már készen is vagyunk.
- Hát rendben.. - mondtam halkan, majd Chul Sooval léptünk 2-t hátra.
Egy nagyot vigyorogtunk, majd kattant a fényképező.
- Köszönöm szépen, hogy titeket is lefényképezhettünk. - vigyorgott a néni.
- Ugyan, nincs mit. - mosolygott rá Chul Soo
- Akkor mi most tovább is mennénk, viszlát gyermekeim! - integettek egyet, majd tovább mentek
- Viszlát! - köszöntünk utánuk
- Szerintem üljünk akkor le arra a padra.. - fordultam Chul Soo felé, majd el is indultam
- Rendben. - mondta halkan

Odasiettem a padhoz, egy kicsit kínosnak éreztem ezt a helyzetet, mert éppen most mondta nekünk az a hölgy, hogy milyen szép pár vagyunk. Pedig nem is vagyunk azok.. MÉG nem..
Leültünk mindketten, és néztük a többi padon ülő, és sétáló embert.

Mianhae :$

Annyeong ~
Sajnálom, hogy ennyit kell várni az új részig, főleg, hogy már csak 1-2 van vissza, de most nagyon sűrűek voltak a napjaim, és csak most tudom kifújni magam. A fele vázlat már megvan, és már rohanok is hogy folytassam, mert már nagyon hiányzik ! ♥
Szóval sajnálom, hogy megvárakoztattalak benneteket, és tudom, hogy most sok/pár olvasót így elveszítettem, de akkor is be szeretném fejezni. Szóval nemsokára fent is lesz a következő rész. Addig is szép napot ! :3 ♥

És engesztelésül egy Chul Soo és egy Aileen ^^

EXTRA RÉSZ ~ A Jövő [2]

Először is bocsánat, hogy ez most ilyen rövid lett, de sűrű volt a hétvégém.. ez alatt azt értem, hogy rokonoknál volt szerdától egészen tegnapig (vasárnap) és szombaton még feszten is voltam ><' de úgy gondolom, hogy rövid lett, és annál nagyszerűbb ^^ jó olvasást ♥

~~~~~

Napközben otthon takarítottam. Utána gondoltam, hogy sütök valamit, hogy legyen mit nassolnom este. Egyszerű kis sajtos és szezámmagos kis rudakat akartam készíteni, de mikor már meggyúrtam a tésztát, lereszeltem a sajtot, és kerestem a szezámmagot, nem találtam sehol. Mérges voltam magamra, mert meg kellett volna előtte bizonyosodnom, hogy minden megvan-e. Úgy gondoltam nem fog semmibe se telni, ha elmegyek a nagy áruházba, ide a közelbe - mert ott biztos van -, és beszerzem minél hamarabb. Felöltöztem, mert 4 óra körül járt, és kezdett hideg lenni. Fogtam egy taxit és nemsokára meg is érkeztem. Kirakott a parkolóban, fizettem neki, megköszöntem és egy kedves mosolyt kaptam válaszul, majd indultam is be. Fogtam egy kosarat, és a sorok közé vágtam. Járkáltam egy darabig, aztán csak megtaláltam amit kerestem. Igaz, volt több féle is, de én maradtam a szokásosnál. Sétálgattam visszafelé a sok ember között, és távolról megláttam kiállítva a hangszereket. Kíváncsi voltam rá, hogy vannak-e újak, ezért oda is siettem. Az egyik sorban gitárok voltak. Megláttam egy olyat mint ez enyém, egy feketét. Az enyém már nem volt annyira ilyen szép csillogó, és új hatású, de abban van ez egész karrierem, úgyhogy semmiért nem cserélném el. Bár vonzott a csillogó fekete színe, de mégis csak végigsimítottam ujjaimat a húrjain, majd továbbálltam. A kasszához menet akaratlanul meg akadt a szemem a péksüteményeknél, mert Chul Soot láttam ott. "Hogy kerül ez ide?" - gondoltam magamban. Igaz, háttal állt nekem, de biztos voltam benne, hogy nem keverem össze senkivel. Odasétáltam a háta mögé, és egy kicsit mókázni akartam. Befogtam hátulról a szemeit. Először egy kicsit ugrott, kuncogott egyet, majd megtapogatta a kezeimet és rögtön rávágta.

- Aileen. - ezzel meg is fordult, én pedig elvigyorodtam - Hát te?

- Megláttalak, gondoltam idejövök hozzád.. amúgy meg akartam sütni egy kis finomságot, de mindennek a közepén rájöttem, hogy nincs otthon szezámmag, úgyhogy el kellett ugranom.. és te?

- Hát, nem volt semmi programom estére, főzni meg nem volt kedvem, úgyhogy gondoltam elugrom egy kis kajáért, és vonzottak ezek a sütemények.

- Ó, már értem. - mosolyogtam

- Figyelj csak, van egy ötletem. Mivel te akarsz valamit sütni, én pedig valami süteményre éhezem, ezért ha segítek neked elkészíteni, akkor adsz belőle..na mit szólsz hozzá? - emelte meg egyik szemöldökét mosolyogva

Nem kellett sokat gondolkoznom, jó ötletnek tűnt.

- Rendben, megegyeztünk. - kacsintottam - Akkor gyere, menjünk. 

El is indultunk a kasszához, kifizettem a szezámmagot, kimentünk a hidegre, fogtunk egy taxit és már indultunk is. Kiszálltunk a lakóháznál, és bementünk a kapun. Felmentünk a lifttel, és ajtót nyitottam. 

- Nem is tudtam, hogy lakásban laksz. - mondta, mikor kikattant az ajtó zára.

- Hát, most gyorsan kellett megoldanom, úgyhogy egy darabig igen..- léptem be a küszöbön

- Wow, de szép. Kis otthonos. - nézett körül

- Köszi. - mosolyodtam el, majd leraktuk kabátjainkat a fogasra. 

Bevezettem a konyhába, ahol ott hevert a fél munkám. Elmondtam neki mit tud segíteni, majd folytattuk is. Felvágtuk kis csíkokra a tésztát, és megkentem őket tojással, ő pedig valamelyikre sajtot, valamelyikre pedig szezámmagot szórt. Közben készítettem egy kis teát, és amíg sült az egyik tepsivel. A konyhapulthoz támaszkodva fújtuk ki egy kicsit magunkat.

- Hmm. Kezd jó lenni az illata. - szagolt bele a levegőbe Chul Soo 

- Nemsokára jó is lesz. - közben töltöttem ki a meleg teát egy-egy bögrébe

- Köszönöm. - mondta mikor odanyújtottam neki az egyiket

Szürcsölgettünk, közben éreztem, hogy jó lesz a sajtosrúd. Ki is nyitottam a sütőt, és ki is vettem konyharuhával a kezemben. Feltettem a főzőlapra, és úgy szagoltam meg.

- Hmm. Biztos finom lett. - mondtam elégedetten

- Tuti. - tette le a bögrét, majd próbált egyet kivenni, de még túl forró volt. Felszisszentett egyet, és a kezéhez kapott

- Te buta, hát ez mér forró! - fordultam felé - Gyere, engedjünk rá hideg vizet. - húztam magammal

A csap alá dugtam a kezét, majd meg is engedtem. Megkönnyebbült tekintetet vágott majd elvigyorodtam. Megtörölte a kezét, én addig betettem a következő tepsit. Felajánlottam, hogy addig amíg megsül kicsit körbevezetem szerény laksomban. Bementünk a nappaliba, azon keresztül a szobámba. Mosolyogva nézett körül. Végigpillantott a szekrényemen, amin képek sorakoztak. A polcon amin könyvek támasztották egymást, és az ablak előtt élvezte, ahogyan kicsit befújdogál a szél. 

- Már is milyen jól berendezkedtél. - nézett rám

- Hát, szeretném otthonosabbá tenni. Mert nem biztos, hogy lesz annyi pénzem egyenlőre, hogy tudjak venni egy saját házat. Legalább is egyenlőre.

- Megértelek. Először nekem is nehéz volt.
Elgondolkodva néztünk egymásra, erre nem igazán tudtam mit mondani. Ekkor megcsiklandozta az orrom egy kellemetlen égett szag.

- Jézusom a sajtosrúd! - kerekedtek i a szemeim
Azonnal kifutottam a konyhába, kivettem a sütőből, és volt még egy pár darab amit meg tudtam menteni.
- Ahj, nem figyeltem oda.. - sóhajtottam és lehuppantam a konyhaszékre.
- Ugyan már, van elég belőle, és ez is finom. - beleharapott egy kissé égett darabkába, majd mikor rágcsálni kezdte egy kis grimaszt vágott, jelezve, hogy fura íze van.
Erre felnevettem, és ő is.
- Na jó - folytatta -, lehet, hogy nem annyira finom az égett, de a többi az biztosan. - dobta ki a kukába az égett darabkát
- Tényleg, kóstoljuk meg! - pattantam fel, és vettem egyet a tálból, amiben már az előzőleg elkészültek voltak benne - Hmm. Tényleg finom lett - mosolyodtam el egy kicsit.
Aztán ő is belekóstolt, és egyetértett velem.

A megégettek közül kiválogattuk a még épeket, és beletettük a tálba. Csipegettünk egy kicsit, nem tudtunk betelni vele. Majd a pultra tettem a koszos edényeket, és mosogatáshoz készülődtem.

- Nem, most nem te fogsz mosogatni.. - jött oda hozzám
- M-Miért..?
- Mert reggel is te mosogattál nálam.. most én mosogatok nálad..
- Ez milyen szabály?
- Semmilyen, csak most így éri.. - vigyorgott
- Hát, nekem mind egy, de nem tudod mire vállalkozol. - nevettem, és félreálltam

Leültem az asztalhoz, és hátulról figyeltem könyökölve, ahogyan szorgosan mosogat. Néha megfordult mert talált még 1-2 edényt, amit el lehetne mosni, olyankor úgy tettem, mintha nem őt nézném, mert kicsit furcsának tartotta volna, hogy őt - szinte már - bámulom.. olyan jó érzés volt megint vele lenni. De nem tudom, hogy ő most ezt hogy érzi. Olyan gyorsan elrepült ez az 5 év, és ő nem is változott semmit.. Még mindig azt a kisfiút látom benne.. nem egy 24 éves "férfit".
Miután elmosogatott lehuppant a másik székre mellém, és lerakta a konyharuhát az asztalra, majd kifújta magát. Egy jót vigyorogtam rajta, majd rápillantottunk az órára. Már majdnem fél 10 volt. Jól elment az idő.. Úgy voltam vele, hogy elmegyünk sétálni egyet az éjszakába, közben hazakísérem, és visszajövök egy taxival. Tudom, hogy a fiúnak illik hazakísérni a lányt, de ez most így alakult.. Felvettük a kabátunkat és indultunk is le a lifttel. Kimentünk a kapun, kicsit lassan elkezdtünk sétálni, és nemsokára körülvettek minket a város fényei. Még most is nagy volt a forgalom, csak úgy mint nappal. Ő egészen másfelé lakik mint én, így időnk volt bőven. éppen a zöld lámpára vártunk egy zebránál, közben pedig jókedvűen nevetgéltünk.

- Hát nem különös? - kérdezte a nevetés után
- Micsoda? - pillantottam rá kíváncsian
- Minden.. Minden olyan mint régen.. Mintha semmi sem változott volna.. Mintha kiesett volna ez az 5 év.. - közben zöldre váltott a lámpa, de én csak gondolkodtam szavain, és nem figyeltem, majd ő zökkentett ki, azzal, hogy megfogta a karom, ami zsebre volt téve, és úgy mentünk át az úton
- Igazad van.. - helyeseltem miután átsétáltunk, és folytattuk az utat a sok ember között - Még mindig olyan gyerekesnek érzem magam.. - kicsit kuncogtam
- Gyerekesnek?
- Igen.. Melletted olyan, mintha megint csak egy 18 éves kis csajszi lennék. Annyira jól érzem magam veled.. Még most is. - hajtottam le a fejem szégyenlősen, közben zsebeimben mozgattam kezeimet
- Ez egy kicsit vicces pillanat.. - mosolygott, majd rám nézett
Nem tudtam mire gondol, de nem is érdekelt, ahogyan belenéztem szemeibe, és megálltam.
- Miért álltál meg? - fordult vissza.
Megragadtam kezét, és oda húztam magam elé. Mélyen szemembe nézett, lehet tudta mit akarok, de hagyta magát. Egyik kezemet arcára tettem, majd másikat is, ő kicsit közelebb jött. Most már biztos voltam benne, hogy szeretném. Annyira vágytam a csókjára, mint még soha. Én akartam irányítani, és tudatni vele, hogy most nem szabadulhat.. Már nincs visszaút. Kezdtem közelebb hajolni, ő is közeledett. Éreztem lélegzetét ajkaimon, majd egyszer csak összeértek. Abban a pillanatba kirázott a hideg. Végigpörgött a szemem előtt minden emlék. Fantasztikus volt. Ő kezdett hevesebben csókolni. Végül átfonta derekamon kezeit, és közelebb húzott. Ennek hatására átfontam karomat nyakán, és úgy csókoltam tovább. Egyszer-kétszer nyelvünk is összeért. Nem tudtam mikor lesz vége, de bele sem akartam gondolni. Így, és itt akartam állni a járda közepén autók, cipősarkak és emberek hangját hallva. Egyszer csak lassan eltávolodott ajkunk egymástól, és a szemembe nézett. Csak úgy csillogtak, és sugárzott szemeiből a boldogság, és az élet. Egy kis mosoly eresztettem felé, mire ő elvigyorodott, majd erősebben megfogta két oldalt a derekam, és megpörgetett a levegőben. Erre kénytelen voltam elnevetni magam. Mikor letett hatalmas mosoly volt mindkettőnk arcán, hihetetlenül boldog voltam, hogy megint ilyen közel érezhetem magamhoz.

- Remélem tudod, hogy most nagyon boldoggá tettél. De remélem ezt nem azért csináltad, mert ezt akartam.. - mosolygott egy kicsit
- Nem, azért csináltam, mert én akartam így. - nyugtattam meg
Ismét egy mosolyt kaptam válaszul.
- Ugye tudod, hogy még mindig felbecsülhetetlenül szeretlek? - fogta meg mindkét kezem, és elkezdte kézfejem dörzsölgetni nagyujjaival.
- Tudom. - zavaromban lesütöttem szemem, majd ismét rá néztem - Sajnálom..
- Ugyan mit?
- Hogy 5 éve csak úgy elmentem, és azóta nem is kerestelek..
- Ezért nekem kéne bocsánatot kérnem, mert én kergettelek el.. Ok nélkül..
- Szerintem folytathatnánk a vitatkozást, akkor sem lenne semmi eredménye.. - poénkodtam egy kicsit mosolyogva, amire elvigyorodott.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap reggel is velem ébrednél..? - bátorkodta megkérdezni
- A-a. - vigyorogtam incselegve - Ez így túl egyszerű lenne.
- Hú, te aztán tényleg sokat változtál. - kuncogott

Nevettem rajta egyet, majd úgy gondoltuk, hogy tovább kellene indulnunk, nem itt a tömegben ácsorogni. Belekaroltam zsebre tett karjába, és úgy indultunk tovább. Hamarosan beértünk abba az utcába, ahol lakik. Csendes kis utca volt, és szép is volt a környék, már amennyit láttam a sötétben az utcai lámpák fényénél. Ezt reggel meg sem figyeltem.. Mikor odaértünk a kapujához még incselgett egy kicsit, hogy menjek be hozzá, de ellenálltam. Nem szabad mindjárt az első alkalommal engednem neki, az úgy túl egyszerű lenne.. Mikor bement elsétáltam visszafelé egy darabig, majd fogtam egy taxit és hazamentem.
Otthon majd kicsattantam az örömtől, és legszívesebben ugráltam volna. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz megint megcsókolni. Még mindig ugyan olyan édes és gyengéd a csókja. Egyszerűen megunhatatlan.
Megfürödtem és álomra hajtottam a fejem, de alig bírtam elaludni. Nehéz volt a kérésének nemet mondani, de most ez a helyes.

EXTRA RÉSZ ~ A Jövő [1]

*5 ÉV MÚLVA*

Ismét Dél-Koreába húzott a szívem, mégpedig Szöulba.  Egyrészt a munkám miatt, mert nemrég beindult az énekesi karrierem Ji Taeval és Yeon-Seokkal, amire mindig is vágytam. Nagyon sok munkám van benne, de megérte. Mert az éneklés mellett szinkronhang is vagyok, aminek külön nagyon örültem, mert ez csak hab a tortán.
Körülbelül 2 hete költöztem be ide, egy kis lakásba, és magam mögött hagytam anyát, mivel sajnos nem tudott velem eljönni ide, egyrészt a munkája miatt. Nagyon izgatott vagyok, és nagyon örülök, hogy megint itt élhetek. Már otthonossá tettem kis világos lakásom, és kiegyensúlyozott életet élek. So Eunnel és Stellával azóta a bizonyos nyár óta még mindig tartom a kapcsolatot. Stella akkor hazament, de végül ő is visszajött ide, szintén Szöulba, amint a szülei megengedték neki. So Eun szülei itt kaptak új munkát, ezért ő is itt van valahol a városban. Már alig várom, hogy találkozzam velük először amióta itt vagyok, mert ez alatt a 2 hét alatt nem igazán volt időm. Na és Chul Soo.. *sóhaj* Sajnos róla semmit sem hallottam. Most biztos valaki más oldalán éli boldog napjait, és eszébe se jutok. De az az igazság, hogy nem tudom mit érzek iránta. Az tény, hogy még mindig szeretem, de nem tudom, hogy annyira-e mint régen. Lehet, hogy tévedek és nem szeretem, csupán csak már nagyon hiányzik..

*Egy szerdai napon*

Délután fél 4 felé egy kicsit melegebb őszi napon, elkezdtem készülődni, mert megbeszéltünk So Eunnel és Stellával egy találkozót. Végre láthatom őket 5 év után.. El sem hiszem. Már annyira hiányoznak, nagyon izgatott vagyok.
A megbeszélt kávézóhoz igyekeztem. Nem sokat kellett várnom, mert mire odaértem ismerős alakokat pillantottam meg.

- Lányok! - szóltam fel boldogan, majd odarohantam hozzájuk, és átöleltem őket
- Úr Isten, el sem hiszem! - sipítoztak
- Hadd nézzelek benneteket, annyit változtatok. - néztem végig rajtuk vigyorogva.
- Hát még te! - kezdte So Eun - Már nincsen frufrud.
- Tényleg, de furcsa, olyan nőies lettél így 22 éves korodra. - kicsit poénkodva bókolt Stella
- Ugyan már. - kuncogtam - Ti is nagyon jól néztek ki.

Erre kicsit felnevettünk, majd beültünk a kávézóba, és rendeltünk.

- Na, meséljetek, mi van veletek? - kíváncsiskodtam, majd belekortyoltam tejszínhabos kávémba
- Hát, velem nem sok minden.. - kezdte So Eun - De képzeljétek, minden este szoktam beszélgetni Shouval, Chul Soo unokatestvérével, emlékeztek? - bólogattunk - És olyan aranyos.. Csak még nem találkoztunk, de ő is itt él Szöulban.
- Értem. Én pedig most éppen találtam egy munkát. - kezdte Stella - Zene tanár vagyok egy iskolában. Nagyon tetszik.
- Tényleg? - örültem meg - És mit tanítasz?
- Hát, most éppen egy énekkar vezetésével próbálkozom, van benne van benne vagy 30 gyerek. Az első napjaim kicsit nehezek voltak, de már kezdek belerázódni, és képzeljétek, zongorázni tanulok, és akkor majd kísérhetem vele a gyerekeket.
- Ez nagyszerű! És hány évesek? - kérdezgettem
- Hát, a legidősebb szerintem még nincs 13 se, a legfiatalabb pedig kb. 8.
- De tök jó. Ilyennel én is szívesen foglalkoznék. - mondta mosolyogva So Eun
- Nekem is tetszik. Na, és veled mi a helyzet Aileen? - fordult felém Stella
- Hát~  - húztam el a szót - Nekem most sikerült beindítanom a karrieremet, képzeljétek, nemsokára vesszük fel az új dalomat, és szinkronhang is lettem.
- Wow. - mondták egyszerre - És mikor lesz pontosan is kiadva az a dal? - érdeklődött Stella
- Nagyjából 2-3 hét, és elkezdjük.
- Videó klip is lesz hozzá?
- Nem hiszem. - kuncogtam Stellára
- Kár, pedig szívesen szerepelnék benne.. - biggyesztette le a száját So Eun

Erre felnevettünk mind a hárman, majd Stella felhozott egy kényes témát.

- És mi a helyzet Chul Sooval?
- Hogy érted? - birizgáltam a csészémet
- Ugyan már, tudod hogy értem.. - kortyolgatott
- Hát.. semmi..
- Most miért lettél hirtelen ilyen lehangolt?
- Tudod.. ez nem éppen egy vidám téma.. - mosolyogtam egyik szám sarkában hamisan
- Bocsáss meg, nem gondoltam volna, hogy még mindig így felzaklat..
- Ugyan, semmi baj. Egyszer úgy is megkérdeztétek volna.. De amúgy hogy-hogy ennyire érdekel?
- Tudod, mikor elmentél. Előtte Shou elmondta Chul Soonak az igazságot, mert elvileg megígérte neked.
- Igen, tudom, hogy megígérte. Előtte volt is nálam, de nem gondoltam volna, hogy tényleg elmondja.. de Chul Soo mégsem jött utánam..
- Te csak azt hiszed. - So Eun folytatta - El sem tudod képzelni hogy száguldott a reptérre, de akkor te már elmentél. Tudom, hogy hihetetlen, de.. sírva találtunk rá az épület közepén..

Erre nagyot néztem. A szám felvette az "o" alakot, amit észre is vettek.

- Igen ez igaz.. - helyeselte Stella aprókat bólogatva.
- Tessék?! - lepődtem meg
- Mondom. Ez így van. - fordult felém Stella - És ezek után dönts el, hogy akkor mit is érzel iránta..
- Hát, én.. - dadogtam
- Mondd ki! Ugye még mindig szereted? - kérdezte határozottan Stella
- Én.. - bámultam az asztalra zavarodottan
- Ugye még mindig szereted? - kérdezte higgadtan So Eun - Mert biztos lehetsz benne, hogy ő még mindig szeret téged, efelől megnyugtatlak.
Felpillantottam So Eunre, aki velem szemben ült, majd a szemébe mondtam.
- Erre most nem tudok válaszolni..
- Miért nem? - kérdezte Stella
- Mert ti mit éreznétek az az ember iránt aki elengedett benneteket, talán örökre, és úgy zavar el, mert nem akar többet látni?!
- De Aileen.. - próbált félbeszakítani So Eun, de folytattam
- Most pedig megtudom 5 év után, hogy még sem akart elengedni, csupán későn jött rá, hogy hülye volt?.. - csuklott el a hangom - Hát én most nem tudok mást érezni iránta, csak sajnálatot. Saját magának csinálta..
- Nem viselkedhetsz így. - nézett a szemembe Stella
- Akkor hogy viselkedjek? - lábadtak könnybe a szemeim - Tegyek úgy mintha misem történt volna?
- Pontosan! El kell felejtened ezt az egészet, és szeretned kell őt!
- Ez tiszta hülyeség. - támasztottam meg a homlokom könyökölve, majd sóhajtottam egyet
- Szerintem hanyagoljuk ezt a témát. - szólalt meg megszeppenve So Eun mint mindig
- Szerintem is. - mondtam unottan

Váltottunk témát, aztán lassan elindultunk. Megadtuk egymás lakcímét, mert még nem tudtuk, hogy melyikünk hol lakik, aztán szétszéledtünk, és elment mindenki haza.
Otthon lehuppantam a kis kanapémra a nappaliban, bekapcsoltam a TV-t, de nem tudtam odafigyelni, mert közben ezen a témán gondolkodtam.. Vajon tényleg igaz lehet, hogy utánam jött, és hogy megtudta az igazat? A lányok biztos nem hazudtak volna, mert tudják milyen rosszul érint, ezért biztos, hogy igaz. És tényleg sírt volna, mikor látta, hogy már elmentem? Lehet, hogy igazuk volt, és tényleg szeretett.. Lehet, hogy még most is szeret. Nem mondom, hogy én nem szeretem, de most inkább a többi érzés elnyomja ezt, amiket nem tudok megmagyarázni. De egyben érzek dühöt, amiért nem bocsájtott meg, sőt amiért meg sem hallgatott. Szánalmat, mert saját magának csinálta ezt az egészet. És szomorúságot, mert én is okosabban megoldhattam volna.. nem kellett volna az első adandó alkalomkor elfutnom, sé magam mögött hagynom mindent..

[..] Pár nap múlva ismét találkoztunk a lányokkal egy közeli parkban. Sétálgattunk, közben beszélgettünk.

- Nem lenne kedvetek holnap eljönni hozzám? Tartok egy kisebb bulit este. - kérdezte Stella
- Tényleg? - kérdeztük egyszerre So Eunnel
- Igen. Nincsen semmilyen alkalom, csak gondoltam, hogy bemutatlak titeket egy pár itteni barátomnak, akikkel jóban vagyok.
- Jól hangzik, én szívesen megyek. És te Aileen? ...Ugye te is jössz? - nézett rám csillogó szemekkel So Eun
- Ha szeretnétek, akkor elmegyek. - mosolyogtam
- Persze, hogy szeretnénk, akkor nem kérdeztem volna meg. - kuncogott Stella - Akkor majd holnap 8 körül gyertek hozzám. Most viszont lehet, hogy mennem kell, mert még más dolgom is van ma a szervezéssel kapcsolatban.

Elköszöntünk egymástól, majd mind a hárman hazafelé vettük az irányt.

*Másnap délután*

Lassan fél 7 lesz, és el kellene kezdenem készülődni. El is mentem megfürdeni, megmostam a hajam, megszárítottam, majd futtában ettem pár falatot. Megmostam a fogam, utána a nyitott szekrényem elé álltam, és azon gondolkodtam, hogy mit is kellene felvennem. Jól akartam kinézni, bár nem tudom mennyire sikerült. Felvettem egy sötét csőszárú farmert, egy szép fehér inget, amit betűrtem és buggyosra hagytam, majd egy fekete magassarkút.Vettem fel hozzá kiegészítőket, és azt hiszem elég jól sikerült.
Mire mindennel készen lettem elmúlott fél 8. Fogtam egy taxit és nem sokkal később oda is értem. Gyalog se lett volna sokkal messzebb, de ekkora magassarkúban lehetetlen lett volna..

- Szia! - köszönt lepetten Stella mikor ajtót nyitott nekem
- Szia. Csak nincs valami baj?
- Ó, dehogy is, gyere csak be - nyitotta kijjebb az ajtót - Csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar itt leszel.
- Hát, hamar elkészültem, és nem volt kedvem otthon ülni. Gondoltam eljövök segíteni. De most nézem, milyen jól nézel ki. - néztem végig rajta mosolyogva
- Köszönöm. - vigyorgott - Te is kitettél magadért, tetszik a magassarkúd.
- Köszi. - mosolyogtam

Egy kicsit felnevettünk, majd csöngetés zavarta meg jókedvünket. Ajtót nyitottunk és so Eun volt az.

- Sziasztok csajok! - jött be boldogan

Ölelkeztünk egyet, majd kiraktuk a maradék rágcsálnivalót, egy kicsit még kijjebb toltuk a bútorokat, elraktuk a törékeny dolgokat, és ahogyan az óra kezdte elütni a 8-at, úgy szállingóztak be az emberek. Sok mindenkivel megismerkedtem, és mindenkivel jól elvoltam. Mikor úgy gondoltuk, hogy már mindenki itt van - ami jelentett kb. 20-25 embert -, akkor besötétítettünk, elindítottuk a zenét, és szépen lassan kezdtünk belerázódni, jól éreztük magunkat. Kimentem So Eunnel és Stellával a konyhába, hogy feltöltsük a chipszes tányérokat, és vigyünk be innivalót. Sürögtünk forogtunk a konyhában, ekkor csöngettek.

- Aileen, kérlek kinyitnád az ajtót? - kérdezte Stella, mert pont tele volt a keze
- Persze. - rohantam is

Odasiettem, majd hirtelen kinyitottam. Először nem is figyeltem, hogy ki az, mert az ajtón kívül is sötét volt, és bent is. De mikor egy illat megcsapta az orrom, fürkészni kezdtem az arcát.

- Szia Aileen. - köszönt szerényen, majd beljebb lépett. Akkor egy kis homályos fény világítottam meg az arcát, és majd leesett az állam.
- Ch-Chul Soo?! - kerekedtek ki a szemeim
- Te aztán sokat változtál. - mosolyodott le egy kicsit. - Mi az, már nem is örülsz nekem?
Csak bámultam rá, észre sem vettem. Megint itt áll előttem, hihetetlen jól nézett ki. Sötét farmer, fekete cipő, és egy sötét szürke ing, és egy hosszabb fazonú fekete kabát.
- Ho-Hogy örülök-e neked? - csodálkoztam - Te még is, hogy kerülsz ide?
- Meghívtak.. - tette le kabátját a fogasra
- Ezt nem hiszem el.. Kinyírom Stellát. - mondtam utolsó mondatomat halkabban
- Most miért? Inkább érezzük jól magunkat.
- Miért csinálsz úgy, mintha misem történt volna?
- Figyelj, én..
- Ó, Chul Soo, hát megjöttél. - szakította félve Stella, mikor odatotyogott mellém
- Igen, szia. - köszönt mosolyogva Stellának
- Megbocsátasz egy percre. - mondtam Chul Soonak, majd karon ragadtam Stellát, és elhúztam a szoba másik végébe - Ő meg mit keres itt?! - kérdeztem felháborodva mikor megálltunk
- Hát.. Az van, hogy azt akartuk, hogy megint találkozzatok, és megbeszéljétek..
- "Akartuk"?! Még is kivel..?
- So Eunnel.. - mondta ki félve Ma délután kérdeztem meg tőle, hogy szerinte jó ötlet-e meghívnom, és szerinte jó ötlet volt, és én is annak tartom.
- Ti nem vagytok normálisak.. - fontam össze karjaimat
- Ugyan, lazíts már. Bulizzunk egyet. - rázta meg a vállam - Ha akarod, akkor hagyd figyelmen kívül, bár az lenne a legjobb, ha most egy kicsit beszélgetnétek..
- Majd meglátjuk, rendben?
- Rendben, csak ne legyél ilyen lehangolt, azt akarom, hogy jól érezd magad.
- Oké. - végül csak elmosolyodtam, majd átöleltem.
- Nem zavartam meg semmit? - kérdezte Chul Soo, mikor odajött mellénk - Mert akkor elmegyek.
- Nem, maradj csak nyugodtan Ugyan olyan jogod van itt lenni, mint nekem. - fordultam felé, és próbáltam kedvesen mondani
- Akkor rendben. Nincs kedved inni valamit?
- Tényleg, menjetek csak, de még kint van a konyhában.
- Oké. - válaszoltuk egyszerre

Megindultunk a konyha felé, majd ott a pultnál álltunk, és töltöttünk inni.

- És amúgy mi újság..? - hozta fel a témát - Hogy-hogy megint itt vagy Koreában?
- A munkám miatt.. - kortyoltam bele italomba
- Tényleg?! És mit dolgozol? - tartott a szájánál a poharat
Félve kezdtem bele..
- Hát.. Folytattam az éneklést, és... 2 hete költöztem ide vissza egy kis lakásba.
- Ó, ezt örömmel hallom. - mosolyodott fel egy pillanatra - És lett már valami eredménye? - szürcsölgetni kezdett
- Hát, igazából még csak 2-3 hét múlva fogjuk elkezdeni felvenni a dalt.. Na és te? Hogy-hogy itt vagy Szöulba? - kíváncsiskodtam
- Feljöttem ide, mert itt több a munkalehetőség, és most éppen próbálok elhelyezkedni.
- Értem. Akkor sok sikert.
- Köszönöm.. - tette le a poharat - Sajnálom, hogy előhozom megint ezt a témát, de így utólag is bocsánatot szeretnék kérni tőled..
- Figyelj, én már ezt lezártam magamban. Nem szeretnék erről beszélni, csupán jól szeretném érezni magam, rendben? - mosolyogtam egy kicsit
- Hát rendben. - ő is próbált egy kis mosolyt csalni az arcára.

Sokat beszélgettünk egész este, bepótoltuk a kimaradt 5 évet. Még is olyan furcsa érzés fogott el.. olyan volt mint régen, amikor fiatalabbak voltunk.
Hajnali fél 3 felé mindenki kiszivárgott a lakásból. Nagyszerűen éreztem magam egész éjjel, bár lehet, hogy egy kicsit túl jól éreztem magam..
Nevetgélve terültem el a fal mellé tolt kanapéra, még egy pohár borral a kezemben. Már csak Stella, So Eun és Chul Soo voltak ott.

- Szerintem Aileen kicsit többet ivott a kelleténél. - éreztem ahogyan So Eun leül mellém
- Miből gondolod? - kérdezte Stella, mialatt próbált egy kicsit összepakolni
- Csak rá kell nézni. Szerintem nem kellene egyedül hazaengedni..
- Már miért ne kellene? - vigyorogtam, majd belekortyolgattam poharamba, amíg csak meg nem láttam az alját
- Jó, szerintem most már ennyi elég lesz. - vette ki a poharat a kezemből Chul Soo, letette a földre, majd leguggolt elém.
- Na, kérek még~ - elhúztam az utolsó szót, úgy nyavalyogtam
- Valamelyikőtök tudja merre lakik? - kérdezte tőlük Chul Soo
- Hát, az az igazság, hogy még egyikünk sem járt nála.. - mondta So Eun
- És a címét sem tujátok?
- Én felírtam! - pattant ki Stella fejéből - De várjatok.. szerintetek helyes lenne hazavinni, és ilyen állapotban egyedül otthagyni?
- Mondjuk ez igaz.. - sóhajtott So Eun
- Akkor majd én elviszem.. hozzám.. és majd holnap hazamegy.. - kapta fel a fejét Chul Soo

Erre mind 2 lány összenézett, majd végül beleegyeztek. Ugyan nem mondták ki, de azzal az indokkal, hogy talán meg tudjuk beszélni, és megint összejövünk.

- Gyere Aileen, állj fel. - próbált segíteni Chul Soo
- Hová megyünk? - karoltam át, majd nagy nehezen felálltam, és a mosoly még mindig nem fagyott le az arcomról
- Haza. - átölelt a derekamnál, az egyik kezem pedig a nyakába tette, és úgy indultunk meg

Elköszönt(ünk) a lányoktól, és levitt a kocsijához. Nem igazán emlékszem mindenre, már csak arra, hogy reggel van. Még félálomban voltam, alig bírtam kinyitni a szemem. Iszonyúan sajgott a fejem a fájdalomtól, és minden porcikám fájt. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és Chul Soot találtam magam előtt. Azt hittem rosszul látok. Ott feküdt mellettem, velem szembe, de valahogy  nem zavart..


- Jó reggel. - köszönt, mikor észrevette, hogy kinyitottam a szemem
- Jobbat. - Szorítottam össze erősen szemeimet, és a homlokomra tettem a tenyerem - Hol vagyok?
- Itt, nálam. tegnap este csúnyán beittál, ezért a lányokkal nem találtuk jó ötletnek, hogyha hazaviszünk, és egyedül hagyunk ott, így én elhoztalak..
- És..M-miért pont te? - lepődtem meg
- Mert Stella ma reggel ment valahová, So Eun meg a szülei miatt nem vihetett hozzájuk. Ezért.
- Értem. - körül néztem magam körül - De mit keresek a földön?!
- Mikor bejutottunk nagy nehezen a lakásba, csak idáig bírtál eljönni, és valamiért itt ne akartál megmozdulni.. Ezért ide hoztam neked párnát és takarót..
- És az inged?.. - néztem magamra
- Vacogtál, mikor kiszálltunk  kocsiból, ezért kölcsönadtam

- Köszönöm. - mondtam zavaromban, majd próbáltam felkelni, de hirtelen belehasított a fejembe - Aish! - kaptam a fejemhez
- Feküdj vissza, hozok neked gyógyszert. - ezzel felpattant, és elment a konyhába. Pár másodperc múlva vissza is tért, majd törökülésbe leült mellém. Kénytelen voltam, én is feltápászkodni és bevenni vízzel a gyógyszert.
- Na és te?.. - kérdeztem miután lenyeltem a kortyot - Te hogy-hogy itt feküdtél?
- Nem akartalak egyedül hagyni. - zavarában pillantott a földre, majd vissza rám

Erre nem tudtam mit mondani, csak visszanyújtottam neki a poharat egy "Köszönöm" szóval. Majd mosolygott egyet, felállt, és pár perc múlva a konyhából kiszólt.

- Tudsz jönni reggelizni?
- Megpróbálok.. - tápászkodtam fel. Lassan kisétáltam a konyhába, mert minden porcikám fájt a földön alvástól, na meg persze minden lépésnél belehasított a fejembe a fájdalom

Leinvitált az asztalhoz, hogy üljek le, majd elém rakott egy tányér tojásrántottát. Ezen elmosolyodtam, mert az jutott eszembe, amikor próbált valamit összeütni, de nem sikerült, és végül én segítettem neki megcsinálni ezt.

- Min mosolyogsz? - ült le mellém, szintén egy tányér rántottával
- Semmi, csak eszembe jutott valami.. nem gondoltam volna, hogy még mindig szereted. - kaptam be az első falatot 1-2 fújás után
- Ja~ - elvigyorodott a tányérjára, majd felszúrt egy falatot - Ezt nem lehet megunni.

Csöndben elfogyasztottuk a reggelit, majd segíteni akartam neki elmosogatni. Így is tettem, de mikor épp, hogy elkezdtem, oda jött hozzám.

- Normális vagy? Nehogy elmosogass..
- Most miért? - raktam ki egy tányért a csurgatóba
- Mert ezt nekem kellene.. - vakarta meg tarkóját - Te vendég vagy.
- Csak segíteni szeretnék.. - pillantottam rá - Hiszen itt aludhattam.
- Ajj, ugyan már.. Gyere, hagyjad..
- Ha már elkezdtem akkor be is fejezem. - tettem bele kezem a vízbe és folytattam
- Rendben.. Köszönöm. És egyébként.. Jól áll az ingem.. - ment el mellőlem

Erre elmosolyodtam, de nem néztem rá, képzelje azt, hogy figyelmen kívül hagyom. Kezdett minden olyan lenni mint régen. Egy kicsit furcsa volt, hogy mindketten úgy teszünk, mintha misem történt volna, de inkább csináljuk ezt, mint hogy megint egész nap veszekedjünk, mint régen..
Éppen végeztem a mosogatással, és csend volt az egész lakásba. Nem is hallottam a hangját, ezért bátorkodtam elindulni fel az emeletre, megnézni, hogy ott van-e. Az egyik szoba ajtaja résnyire volt nyitva. Félénken bedugtam a fejem, de nem volt ott senki. Látszott hogy az az ő szobája, ezért bementem, mert le akartam tenni az ágyra az ingét, mivel még rajtam volt a sajátom is. Épp, hogy levettem, szépen leterítettem az ágyra. Még simítottam rajta egyet-kettőt, ekkor hallottam, hogy Chul Soo belép a szobába. Felkaptam a fejem, és ott állt előttem egy szál törölközőben, eltakarva alsó testét. Hasa, vállai és haja még egy kicsit vizesek voltak, majd elállt a lélegzetem..

- Hát te..? - kérdezte kicsit meglepődve
- Én..Ő..Csak visszahoztam az ingedet, remélem nem baj.. - mondtam zavarodottan, közben alig bírtam levenni szemem felsőtestéről. Most valahogy izmosabbnak tűnt, mint akkoriban.
- Miért vagy ilyen zavarban? - kuncogott, majd megfogta ingét és széke karfájára tette - Már láttál így - fordul vissza hozzám
- N-Nem tudom... Csak az ingedet akartam visszahozni, már megyek is.. - akartam megindulni, de megfogta a karom. Nem szorította meg, csak épphogy hozzáért, de az már elég volt ahhoz, hogy megálljak.
- Várj. - mondta, majd maga elé húzott, és egyre jobban közeledett.

Azt hittem meg fog csókolni, amire nem tudom hogy reagáltam volna, de végül átölelt. Teste még mindig vizes volt egy kicsit, így ahogy arcom hozzá ért, én is kaptam belőle. Kicsit meglepődtem, de végül is jól esett. Viszonoztam ölelését, majd lassan lecsuktam a szemem, hogy átérezzem a pillanatot. Fejét nyakamba temette, majd úgy suttogta:

- Annyira hiányzott ez már..
Kinyitottam a szemem, és csak annyit mondtam..
- Nekem is.
- Örülök, hogy újra itt vagy.
Ekkor elengedtem, a szemébe néztem, és megfogtam az arcát.
- Hiányoztál. - mondtam kedvesen
Egy kis mosollyal válaszolt.

Mielőtt még csók lett volna ennek az egésznek a vége, vagy még annál is több, amit úgy éreztem, hogy most nem szeretnék - mert nem akartam, hogy úgy érezze, hogy túl könnyen ment visszaszereznie.. akarom, hogy egy kicsit harcoljon.. mert ha ezt teszi, akkor bebizonyosodik, hogy tényleg szeret még -, kizökkentem a pillanatból, és mondtam neki, hogy nekem most mennem kell. Bekéredzkedtem a fürdőszobába, rendbe szedtem magam egy kicsi, majd megköszöntem, hogy befogadott éjszakára. Kint az utcán fogtam egy taxit, még egy utolsót köszöntem neki, és elmentem.

19. rész ~ Kérlek maradj velem.. ♥

Másnap reggel kimentem a konyhába, hogy reggelizzek. Azonnal egy finom illat csapta meg az orrom, ahogyan kiléptem az ajtóm küszöbén. Vágtattam le a lépcsőn, mert már éhes voltam.

- Jó reggelt. - köszönt apa kedvesen
- Jó reggelt. - mondtam rekedtes hangon
- Gyere, ülj le és reggelizzünk. - tett elém a tányért, majd leült velem szembe.

Azon gondolkodtam, hogy vajon most mondjam-e el neki.. De nem halogathattam, hát elkezdtem.

- Apa?! Ugye nem fogsz megharagudni..? - kezdtem kicsit félve
- Már miért kellene megharagudnom? - vigyorgott
- Mert lassan el kell abban gondolkoznom, hogy mikor indulok haza..
- És ezért miért kellene megharagudnom?
- Mert nem akarlak itt hagyni..
- Ó, ugyan már. Felőlem aztán bármikor jöhetsz majd év közben is. - legyintett
- *felcsillantak a szemeim* Tényleg?
- Persze, hogy is gondolhattad azt, hogy nem..
- Rendben apa. De akkor kérlek beszéljük meg pontosan, hogy mikor. Mert én tegnap este már beszéltem anyával, és mondtam neki, hogy én szeretnélek megkérni, és elintézni a hazautamat.
- Nincs semmi akadálya annak, hogy megbeszéljük és elintézzük.
- Remek. Akkor reggeli után ráérsz, vagy rögtön menned kell valahová?
- Az az igazság, hogy igen.. Szóval ha délután 2 körül hazajövök, akkor nem lenne jobb utána?
- Nekem megfelel. - mosolyogtam egy kicsit
- Oké. - kacsintott

Reggeli után a mosogatóba tettük a tányérjainkat, és elmosogattam, eltöröltem őket, hogy segítsek egy kicsit. Ez idő alatt apa lefürdött, öltönyt húzott, elköszönt és már indult is valahová sietősen. De ez nem is meglepő, hiszen mindig mindenhová szalad, még ha nincs is késésben.

Lehuppantam a nappaliban mosogatás után, és bekapcsoltam a TV-t. Kicsit elpilledtem, elterültem a kanapén és lehunytam szemeimet. Arra ébredtem, hogy vadul csengetnek. Felvánszorogtam két lábra, majd ajtót nyitottam. So Eun volt az.

- Szia. - mosolyogtam kicsit kómásan
- Ó, szia, talán felébresztettelek?
- Hát, egy kicsit, de gyere be nyugodtan. - nyitottam szélesebbre az ajtót

Be is jött és lecsüccsent a kanapéra.

- Beszélhetünk? - kérdezte kicsit félve
- Persze, miről szeretnél beszélni? - ültem le mellé
- Tudom, hogy ezt a témát már átrágtuk, de.... - pillantott le a földre, majd vissza rám - akkor sem szeretném, ha elmennél..
- Ahj. - nyögtem ki halkan - Hidd el, nem csak rajtam múlik ez az egész. Otthon is várnak rám, és már 2 és fél hónapja nem láttam őket. Borzasztóan hiányoznak.. na meg, miért maradnék? Nincs miért.. persze rajtatokon kívül.
- Félsz?
- Tessék?! -néztem rá értelmetlenül
- Félsz? - szegezte nekem a kérdést még egyszer
- Ezt most hogy érted? Ugyan mitől félnék?

- Tudod, hogy értem. Félsz.. mégpedig attól, hogy Chul Soo nem bocsájt meg neked.. ezért inkább elmész és vissza se nézel..
- So Eun én.. - pislogtam piciket
- Ez nem jó megoldás, hallod?! - szakított félbe - Ezzel csak azt éred el, hogy tényleg nem bocsájt meg neked, és a tetejébe még el is fog felejteni. Tényleg ezt akarod? Mert most lehet azt gondolod, hogy ez a legjobb megoldás.. de nagyon is tévedsz. Mindketten próbáljátok leplezni az érzéseiteket, de ennek az ég világon semmi értelme nincsen.. Rossz irányba haladtok mind a ketten..
Hallgattam egy kicsit, miközben mélyen egymás szemébe néztünk, majd a sírás határán szinte suttogva megszólaltam.
- Nagyon sajnálom.. Én már döntöttem.
Erre egy nagyon pici fejcsóválást kaptam, majd So Eun határozottan felállt, és kiszáguldott a bejárati ajtón.

Ez most nagyon nem hiányzott. Fejemben végig futottak szavai, és kigördült egy könnycsepp. Homályosan bámultam magam elé. Egyik kezemmel az arcomhoz kaptam, hogy megakadályozzam a könnycseppek lejutását, a másikkal pedig a puha kanapéba markoltam, és úgy kezdtem el zokogni.

- Az egész életem egy nagy csalódás. - magyaráztam magamnak két szipogás között, majd lassan felsétáltam a lépcsőn, közben letöröltem könnyeimet.

Benyitottam szobám ajtaján és ledobtam magam az ágyra.

[..] Délután 2-re már meg is nyugodtam, és apa akkor ért be pont a bejárati ajtón. Lementem hozzá a laptopommal együtt, megvártam amíg kényelmesebb ruhába átöltözik, addig bekapcsoltam. Pár perccel később helyet foglalt mellettem, és máris a menetrendeket kezdtük nézegetni. Kicsit görcsbe rándult a gyomrom, mikor láttam, hogy nem egész 2 napom van hátra. Kedd délután 15:35-kor indult a járat. Csak bámultam a képernyőt, és gondolkodtam.. Vajon helyes az amit most teszek? Ismét So Eun szavai kezdtek el keringeni a fejemben, és igaza volt.. tényleg félek.. és abban is igaza volt, hogy attól félek, hogy Chul Soo nem bocsájt meg nekem, és ha el megyek innen, akkor még el is fog felejteni.. Az utóbbit nagyon nem akartam, mert abba talán bele is halnék. Lehet, hogy ő már nem szeret - mert minden jel azt mutatja -, de akkor meg miért veszekedik velem állandóan ezen?! Bármennyit gondolkodok, semmire se jutok..

- Az úgy jó lesz? - szakította félbe gondolataimat apa
- Hogy, tessék? - kaptam felé a fejem
- Mondom az úgy jó lesz, ha én majd kiviszlek oda? És ha majd kedden pakolni szeretnél, akkor nem is muszáj már bejönnöd a kávézóba.
- Rendben apa.

Nyomott egy puszit a homlokomra, majd megjegyezte, hogy szóljak anyának a fejleményekről, és felállt mellőlem. Lecsuktam a gépet, és felmentem a szobába. Felvettem a telefonom, anyát tárcsáztam. Míg kicsörgött azon gondolkodtam, hogy vajon nyomjam-e ki, vagy ne, és még visszamondhatom a hazamenetelt egy kicsit későbbre. De akkor eszembe jutott, hogy ő akarja, hogy minél hamarabb menjek el.. Ekkor anya beleszólt a telefonba, és elszállt minden gondolatom. Mindent lebeszéltem vele, és örömmel hallotta, hogy már ilyen hamar hazamegyek.
7 óra körül lementem megvacsorázni, majd fürdeni. Befeküdtem az ágyba, a párnára tettem a fejem. Oldalra fordultam és csak bámultam a lógó, majdnem földig érő függönyt, ahogyan a nyitott ablakon befújó langyos szelecske belekapott. Kiürítettem a fejem, és próbáltam elaludni. Nagy nehezen sikerült is, de éjszaka egy csomószor lemászkáltam inni, mert rosszat álmodtam, és járnom kellett egyet. Mire visszaértem az ágyamba, addigra ki is tisztult a fejem, de aztán jött megint egy rémálom.. Mindegyiknél levegő után kapkodva pattantam fel a párnámról. Talán ilyen szörnyű estém még nem is volt.. még akkor sem mikor kicsi koromban nagyon tüdőbeteg voltam, és arra keltem fel, hogy nem kapok levegőt..

*Másnap reggel*

Nagyon kialvatlanul ébredtem, karikásak voltak a szemeim. Kénytelen voltam feltenni egy kis alapozót, hogy legalább egy kicsit takarja el a karikáimat. A kocsihoz siettem, és vártam apát.
Nem sokkal később meg is érkeztünk. Chul Soot nem láttam sehol. Nagyon megijedtem, mert mindjárt arra gondoltam, hogy ez lenne az utolsó nap, amikor láthatom, erre talán nem jött munkába. Siettem, hogy felmenjek, de mikor épp, hogy beléptem a bejáraton és a lépcső felé pillantottam két fekete nadrágos lábat láttam lejönni. Abban reménykedtem, hogy Chul Soo az. Így is lett. Mikor megláttam az arcát, észre sem vettem, hogy egy aprót mosolyogtam, ő pedig komolyan nézett rám.

- Mi van, minek örülsz ennyire? - sétált előttem
- S-Semminek. - zavaromban csak ennyit tudtam kimondani, levettem a mosolyt az arcomról, és amíg elment mellettem a földre pillantottam - Ezt most miért csináltam? - kérdeztem magamtól halkan, majd felvágtattam a lépcsőn az öltözőbe.

Mikor elkészültem egy kicsit méregettem magam a tükörbe, majd zajokat hallottam a raktárból, és egy kisebb jajgatást, amire azonnal odaszaladtam. Beléptem az ajtón, és bevallom, hogy megijedtem egy kicsit attól amit ott láttam. Összetört poharak a földön a földön, Chul Soo pedig a kezét fogta, amiből csöpögött a vér.

- Úr Isten, mi történt?! - szaladtam oda hozzá
- Hagyj békén! - rántotta el a csuklóját, mert nyúltam volna oda, hogy megnézzem tudok-e segíteni
- Had segítsek.. - mentem még közelebb, közben üvegszilánkok ropogtak a talpam alatt
- Nem kell, nincs szükségem rá! - egy kicsit felszisszentett a végén, mert megnyomta a sebet, amiből még mindig folyt a vér.. elég csúnyán nézett ki
- De igen is van! Ne tagadd! Mindjárt jövök.. - nem vártam meg míg válaszol, mert úgy is megint elutasított volna. Kiszaladtam egy enyhén bevizezett ruháért, majd visszasiettem hozzá.
Már a földön térdelt és próbálta elállítani a csuklója alatti vérzést azzal, hogy elszorította a kezét. Én is leguggoltam mellé, ügyeltem, hogy ne az üvegszilánkokra.
- Mutasd, had kössem be.. Engedd el.
- Minek segítesz te rajtam? - kérdezte halkabban, majd lassan elvette a kezét, láttam rajta, hogy egy kicsit meglágyult.
- Miért, most jobb lenne, ha itt hagynálak, nézve ahogyan talán elvérzel? - kérdeztem cinikusan, majd óvatosan rátettem a kezére. Szisszentett párat, de muszáj volt.
- Várj, tegyünk rá gézt. - utasított, mikor már kötöttem volna össze a rongyot a keze körül
- Az segít?
- Igen, nem hiába szoktam anyámnak segíteni a kórházban..
- Rendben, várj, elmegyek és keresek. - álltam fel
- Nem kell sokat lépned, ott van a szekrényben.. - mutatott oda másik kezével kicsit gúnyosan

Odalépegettem, majd kinyitottam. Egy kis elsősegély doboz volt benne. Letettem a mellé a földre, visszatérdeltem, majd kinyitottam. Kivettem belőle, addigra a vérzés is enyhült egy kicsit a vizes rongy segítségével, majd elkezdtem körbe tekergetni a kezén, ahogy utasított.

- Fáj még? - kérdeztem mikor készen lettünk.
- Már nem annyira.

A vér kezdett egy kicsit át itatódni a gézen, ezért csak rátettük még a nedves rongyot, ezért még egyszer akkorának tűnt a keze.

- Hogy történt? - kérdeztem miközben kötöttem össze az anyagot
- Nem tudom. Akartam kivinni pár poharat.. Az egyik egyszer megingott a kezemben, próbáltam utána kapni megfelejtkezve arról, hogy több is van nálam, és mindegyik leborult.. valahogy így, de nagyon gyorsan történt..
- Értem.. - pillantottam körbe magunk örül. Mindenhol üvegszilánk, és annál egy kicsit kevesebb vér. Ez idő alatt csak egy kicsike szócskát vártam tőle, de tudtam, hogy úgy sem fogja kimondani..
- Sosem gondoltam volna, hogy ezt még valaha fogom neked mondani.. - kezdte - de köszönöm.. - nyögte ki a végét, erre látványosan felkaptam a fejem - Ne örülj ennyire. Menjünk vissza dolgozni. - tápászkodott fel.
- Rendben. - zavarba jöttem. Ilyen látványos lehetett volna, ahogy megörültem..?

Kiment, és még csak vissza sem nézett. Fogtam egy felmosót és feltöröltem fele a vért, majd egy seprűvel az üvegszilánkokat. Nem mondom, de jó sok poharat akart volna kivinni..
Mikor végeztem kimentem a pulthoz, és meglepetten láttam, ahogyan sürög forog. Bár a bal kezét - ahol elvágta - még mindig nem használta, és ott fel is tűrte szépen vékony ingének az ujját. Míg fellépegettem a kis  fokos lépcsőn és odasétálgattam megszólított.

- Felvennéd a rendeléseket? Ma sokan vannak.
- Igen. - fogtam a kis papírkám és tollam, és máris indultam. Nem hazudott, tényleg sokan voltak.

Pár perc múlva vissza is értem 6 rendeléssel. Leadtam a konyhába, majd mikor elkészültek kivittem őket. Mikor már 4 óra körül járt kezdtem elszomorodni, mert Chul Soo azóta nem szólt hozzám.. Ott álltam a hűtőnél és épp töltöttem fel, amikor nem figyeltem az ajtóra, és hirtelen kicsapódott.

- Áu. - hallottam a hátam mögül, gyors megfordultam - Nem tudsz jobban vigyázni? - förmedt rám Chul Soo és a bekötött kezét fogta
- Én.. Én sajnálom.. - dadogtam, mert tényleg véletlen volt, és meglepődtem, ahogyan nekem esett
- Sajnálod, sajnálod.. ezzel már tele van a padlás. - megfordult, hogy bemenjen a konyhába, de én nem hagytam szó nélkül
- Most mi bajod van? Véletlen volt..
- Hogy mi a bajom?! - fordult hirtelen vissza - Az, hogy te még mindig itt vagy. Miért nem takarodsz már vissza oda, ahonnan jöttél? - mélyen a szemebe nézett, majd sarkon fordult, és beszelelt a konyhába.
Nagyon fájtak a szavai, egy darabig fel sem fogtam, hogy most megint miért kell ezt csinálnia velem?! Csak bámultam a lengő konyhaajtót, majd hirtelen elfutottam, be az öltözőbe. Ott leültem a padra, velem szemben volt a nagy tükör. Úgy éreztem, hogy most nem lát senki, így nyugodtan kisírhatnám magam. De már eleget bőgtem a viselkedése miatt az utóbbi időkben, ezért ez most már nem fog előfordulni. És úgy ahogyan "kérte" holnap elhúzok innen, és engem többé nem fog látni. El fogok búcsúzni azoktól, akik nekem fontosak, és ebben ő nem lesz benne..

[..] Zárás után csak a kocsiból bámultam, ahogyan felpattant a biciklire, a pólójába és a hajába belekapott a szél, majd sebesen elhajtott. Tudtam, hogy most utoljára láttam, ezért felidéztem az arcát ahogyan csak magam előtt bámultam ki az ablakon. Azok a szinte már fekete csillogó szemei, enyhén telt ajkai, puha, világos bőre, na és a gyönyörű mosolya.. a mosolyról eszembe jutott, ahogyan tiszta szívből szokott nevetni. Olyankor alig látszanak a szemei, szinte egy csíkban olvadnak össze pillái. Olyan aranyos.
Gondolataimat apa zavarta meg, ahogyan megkattintotta az ajtót, és behuppant a volán mögé. El is indultunk hazafelé. Otthon már azon gondolkodtam, hogy mikor kezdjek el pakolni. Apa mondta, hogy már megvette a jegyeket napközben, szóval azzal már nincs gond. Elkezdtem vacsora után kipakolni pár ruhámat a szekrényből a bőröndömbe, hogy azzal is előrébb legyek, aztán mikor beleuntam elmentem megfürdeni, és azonnal le is feküdtem. Féltem, hogy rosszat fogok álmodni, de szerencsére nem így lett. Reggel 9 körül keltem fel pakolásra készen..

*Aznap reggel CHUL SOO SZEMSZÖGÉBŐL*

Egy szokásos reggel volt. Mikor elkészültem elindultam biciklivel a kávézó felé. érdekes módon nem állt kint Aileenék bejáróján az autó. Meglepődtem, de csak abban reménykedtem, hogy nem kell többé látnom. Lehet, hogy megfogadta a "tanácsomat" és tényleg hazament még tegnap?! Jobb is lesz így..

Felsétáltam a lépcsőn, az öltözőmbe mentem. Mikor végig jöttem az oda vezető kis rövidke folyosón nem éreztem illatát a levegőben. Mikor készen lettem bekopogtam az öltözője ajtaján, de semmi hang nem szűrődött ki. Benyitottam, és sehol senki. Egy ütemet kihagyott a szívem annyira meglepődtem. Féltem. Féltem, hogy itt hagyott.. bár tudom, hogy én utasítottam erre számtalanszor, mert nem bírtam ki, hogy minden nap lássam.. Bár még mindig szeretem, ezt nem mutathattam ki felé, mert akkor gyengének nézett volna, és azt akartam, hogy legalább annyira, vagy még jobban is fájjon neki, mint nekem akkor, amikor rajtakaptam őket.
Becsuktam magam előtt az öltözője ajtaját, és a pult felé vettem az irányt. Ma máshogy álltam a dolgokhoz. Apukáját sem láttam egész nap, nem tudom mi történhetett. Nagyon nehéz volt egész nap egyedül, de valahogy meg kellett csinálnom.

[..] Délután háromnegyed három felé, mikor épp rápillantottam az órára, és a poharakat törölgettem valaki odarohant a pult elé.

- Chul Soo - lihegett Shou
- Mit akarsz? - kérdeztem
- Beszélni akarok veled, nagyon fontos! - sürgetett
- Miről akarsz beszélni?! - igazgattam a poharakat
- Aileenről..
Erre kipattantak a szemeim, majd felé fordultam.
- Az lehet, hogy te akarsz, de én nem. - fordultam vissza unottan
- Az lehet, de nem kérdeztem, hogy akarsz-e. Ha őt nem hallgattad végig, akkor most engem akkor is végig fogsz. - bejött a pult mögé, megfogta a karom, és a kis folyosóra húzott
- Állj már meg, nem vagyok rá kíváncsi.
- Mégpedig én akkor el fogom ezt neked mondani. Neki akarok segíteni.. pontosabban nektek.
- Segíteni? Ezen már nem lehet segíteni.. De ha ennyire akarod, akkor essünk túl rajt.. - fordítottam oldalra a fejem, mert ha már végig kell hallgatnom, akkor éreztessem vele azt, hogy nem érdekel, hogy mit akar mondani.
- Én megígértem, hogy segítek neki, mert ez a legkevesebb.. és ha már őt nem hallgatod végig, akkor elmondom én neked. Most nem fogok hazugságot mondani, csak az igazat, mert nem lenne értelme kitalálni valamit az ő javára.. Szóval mikor volt a filmezés, előtte pár nappal észrevettem, hogy So Eun próbálja igényelni a társaságom, és néha Aileenel együtt jött oda hozzám. Rájöttem, hogy ő segít So Eunnek, hogy felfigyeljek rá, de akkor ez rögtön nem jutott eszembe. Filmezés közben le kezdett esni, hogy mit terveltek ki, de akkor már késő volt. Azt hittem, hogy Aileen érdeklődik irántam, nem pedig So Eun. Ezért mikor megkérdezte, hogy ki segít neki bevinni a poharakat a konyhába, megragadtam az alkalmat, és utána vittem párat. Hülye voltam.. próbált tiltakozni a csókom ellen, éreztem, ahogyan taszít magától, de akkor már túlságosan elszálltam, és biztos voltam magamban. Ekkor jöttetek be ti.. miután So Eunnel elmentetek, Aileen még mindig kint sírt az udvarban utánad. Próbáltam kihasználni az alkalmat, hogy ágyba vigyem. Tudom, ez most nagyon idiótán és gerinctelenül hangzik, nem tudom mi lett velem. Szinte csak akkor tértem észhez, amikor a tenyere az arcomon csattant.. akkor el is küldött. Pár napja találkoztunk véletlenszerűen kint az utcán futottunk össze, először nem is akart velem beszélni, de aztán rávettem, és megígértem neki, hogy ezt most elmondom neked.

Lassan felé fordítottam a fejem. Úgy éreztem magam, mintha ezek után a mondatok után sokkot kaptam volna. Nem gondoltam, hogy hazudik, mert már ismerem, és nem lett volna oka rá. 

- Ez komoly? - kérdeztem halkabban
- Totálisan, de remélem, hogy felfogtad, mert nem fogom még 1x elmondani.. Ennyibe telt volna ha végig hallgatnod ugyan így őt is, és akkor már régen boldogok lehetnétek, és folytathatnátok tovább az életeteket..
Kisebb hallgatás utána leesett..
- Ez miért volt most ilyen sürgős? - kérdeztem sejtően
- Nem rég átmentem hozzá, és beszéltem vele.. Haver.. - túrt a hajába - ma repül haza..
- Hogy mi? - kerekedtek ki a szemeim
- Meg akarod akadályozni?
Bólogattam egyet kettőt, mert nem jöttek szavak a számra.
- Akkor még talán utol éred. 15:35-kor indul a járata.
Nem szóltam semmit, csak a fali órára néztem. 15:07. Ez nem lehet igaz. Azonnal megindultam, szó szerint vágtáztam, mert nem egy kis út mire innen a repülőtérre érek. Shounak csak annyit tudtam visszaszólni, hogy "Köszönöm". Lehet, hogy minden vendég engem figyelt, amíg a kijáratig jutottam, de nem érdekelt. Gyorsan fogtam egy taxit, mert a biciklim most nem ért volna semmit, és utasítottam a repülőtérre.

*AILEEN SZEMSZÖGE*

- Indulhatunk kislányom? Már majdnem 3 óra. - kérdezte apa tőlem a nappaliban, amint leértem, mert visszamentem a gitáromért.
Stella és So Eun is itt volt, mert el akartak köszönni.
- Mehetünk. Kimentünk négyen a kocsihoz, apa bepakolta a csomagtartóba a nagy piros bőröndöm, vele együtt a gitárom, addig a lányoktól búcsúzkodtam.
- Hiányozni fogtok. - öleltem át kettőjüket egyszerre lebiggyesztett szájjal
- Te is nekünk. - mondta Stella, mikor elengedtük egymást
- Remélem hamar visszatérsz hozzánk.. - szomorkodott So Eun
- Hát persze, semmi pénzért nem hagynám ki. - mosolyogtam, ösztönözve arra, hogy legyen egy kicsit vidámabb
- Gyere, menjünk, mert a végén még lekésed. - szólt a háttérből apa, majd beült a kocsiba
- Az lenne a legjobb.. - jegyezte meg So Eun halkan, amire Stellával mind a ketten elvigyorodtunk
- Isten veletek. - öleltem meg még egyszer őket.
- Vigyázz magadra. - mondták egyszerre

Elváltam tőlük, beültem a kocsiba, elindultunk, apa dudált egyet, és amíg láttuk egymást integettünk. Lefordultunk a sarkon, és magam mellé helyeztem a kezem, majd sóhajtottam egyet.

- Hiányozni fog? - kérdezte apa
- Persze, mindenki.. - bámultam magam elé
- Nem is láttam Chul Soot, vagy tőle már elbúcsúztál tegnap?
- Ő.. igen. - hazudtam
- Jól van, igyekeznünk kell, már 15:18 van.

Alig hogy kimondta, már nem telt 5 percbe ott is voltunk. Kipakoltuk a cuccaimat, elbúcsúztam tőle, sokáig öleltem. Nyomott egy puszit a homlokomra, én pedig az arcára. Hátamra vettem a gitárt, húztam magam után a bőröndöt és indultam. Mikor bementem rengeteg emberrel találtam magam szemben. Siettem a jegyemnek megfelelően kiírt terminálhoz, nehogy lekéssem, de valahol abban reménykedtem, hogy összeütközök Chul Sooval. Aminek annyi volt az esélye, mint hogy egy hangya legyőzzön egy madarat. Lefelé hajtott fejjel álltam a hosszú sorban, és vártam a sorsomra.

*CHUL SOO SZEMSZÖGE*

Az órámra pillantottam, 15:27. A lábamat idegesen kezdtem el fel-le mozgatni a kocsiban, mert biztos voltam benne, hogy nem fogom utol érni. Mekkora egy barom voltam. Most nem lenne ez, ha higgadt fejjel végighallgatom. Tudom, hogy egyszer úgy is haza kellett volna mennie, de akkor legalább nem így válnánk el egymástól.. örökre.
Az utolsó sarkon fordult a be a taxi. Kifizettem, és ki is rohantam a kocsiból be az üvegajtón. 15:32 - pillantottam a nagy órára a magasban -, el sem tudtam képzelni mi lesz, ha most nem érem utol. A termináloknál kezdtem el szaladgálni, de hiába. Semmi. Már kezdtem feladni a reményt. 15:34. Már biztosan a repülőn ül, mit sem gondolva rám, csak arra, hogy minél hamarabb hazaérjen, és elfelejtsen. Még csak el sem búcsúzott tőlem, amiről én tehetek. Eltaszítottam magamtól és most ez lett a vége.. vége mindennek.

*AILEEN SZEMSZÖGE*

15:32. Még a fejemet forgattam, és vártam, hogy hátha felbukkan, de minden hiába. Én következtem soron. Átnyújtottam a jegyem, majd vártam, hogy visszakapjam. Mikor a kezembe nyújtotta, és jó utazást kívánt, egy hamis mosolyt húztam a számra, majd még egy utolsót visszapillantottam, és elindultam a kis folyosón. Lehajtott fejjel sétáltam egészen a repülőig. Mikor már fent voltam, némán néztem ki az ablakon, és a lehetetlenen gondolkodtam, hogy talán utánam jön.. De hova gondolok, hiszen ő kérte, hogy "takarodjak" innen, akkor meg miért is foglalkozom én vele? Tudom, hogy most nagyon fáj, de muszáj elfelejtenem.

*CHUL SOO SZEMSZÖGE*

Az óra 15:35-re váltott. Hihetetlenül összeszorult a szívem. Gombóc nőtt a torkomba, és a földre rogytam. Csak térdeltem, és bámultam magam elé. Éreztem, ahogyan a szemem égni kezd. Sírni akartam.. férfi vagyok, de sírni akartam.

- Ne menj. - mondtam magamnak halkan, majd kieresztettem egy könnycseppet

Meg sem bírtam mozdulni. Egy világ omlott össze bennem, amiért volt merszem elengedni. És az a legrosszabb, hogy én utasítottam rá, nem is egyszer..

- Chul Soo! - hallottam a hátam mögül. Felismertem, és nem akartam, hogy így lássanak. - Chul Soo állj fel. - fogtak is meg hárman, de csak Shou hangját hallottam
- Hagyjatok békén. - rántottam ki magam karjaik közül, majd mindkét tenyeremmel a fejemet fogtam idegesen - Képes voltam elengedni..! - fordultam feléjük hirtelen, és kiabáltam, mire egy páran rám figyeltek.
- Csillapodj. - csitított Stella és So Eun
- Még is hogyan?! - kérdeztem újból könnyes szemekkel
- Most már nem tehetünk semmit.. - mondta halkan beletörődve Shou
- És ez az én hibám! - okoltam magam
- Szavakkal nem érsz semmit... Cselekedned kell. - utasított So Eun
- De még is mit tehetnék?! - néztem rá értelmetlenül - Siettem ide ahogyan csak tudtam, miután megtudtam az igazságot, és még is elment... - jöttek könnyeim a szememből
- Nyugalom haver, kitalálunk valamit. - jött oda hozzám higgadtan Shou, és átölelt testvériesen. Nem löktem el magamtól, mert úgy éreztem, hogy ez most kell. Egy szoros ölelés után megtörölgettem szemeimet, a többiek is kicsit oda voltak, és tudtam, hogy ez az én hibám. Hogy lehetek ekkora idióta?

*AILEEN SZEMSZÖGE*

>Hallgasd! :)<

Csak ültem némán és bámultam ki az ablakon, ahogyan felszáll a repülő. Mikor elmerültem a gondolataimban könnyek gyűltek a szemembe, és egy pislogás után végigfolyt patakokban az arcomon. Lecsuktam a szemeimet, és képeket idéztem fel magamban.

..Mikor énekeltem neki

Mikor felköszöntött..

Az első csók..

Az első éjszakánk..

Voltak rossz, és jó emlékek, de mindig emlékezni fogok mindenre, mert ugyan úgy ahogyan a jók, a rosszak is meghatározzák az életet. Hát igen. Ez mind szép és jó, de nem minden ilyen rózsás. Azokhoz nem kell képet felidéznem, és le sem kell hajtanom pilláimat, mert itt lebegnek a szemem előtt.

Amilyen jól és ahogyan elkezdődött, olyan rosszul és olyan gyorsan telt el ez a nyár.

MINDIG IS SZERETNI FOGLAK KIM CHUL SOO, SOSEM FELEDLEK, ÉS EGYSZER AZ ÉLET ÖSSZE FOG VELED HOZNI, HA CSAK EGY PILLANATRA IS.. MEGÍGÉREM. ♥

*CHUL SOO SZEMSZÖGE*

Itt fekszek a szobámban, sötétben, és csak egy szó jön halkan a számra: "Miért?". Ezt hajtogatom órák óta. Bezárkóztam, és ki sem mozdulok. Nem. Addig nem, míg vissza nem kapom. Érezni akarom itt mellettem. Érezni akarom a csókjait. Érezni akarom, ahogyan rám néz amikor csukva van a szemem. Érezni akarom az érintését. De most csak azt érzem, ahogyan hideg könnycseppek folynka ki a szememből..

CSELEKEDNI FOGOK, ÉS ADDIG NEM NYUGSZOM, AMÍG MEG NEM TALÁLLAK! MOST BIZTOS AZT HISZED, HOGY CSERBEN HAGYTALAK, ÉS NEM SZERETLEK. PEDIG EZ EGYÁLTALÁN NEM ÍGY VAN. HALÁLOSAN SZERETLEK, ÉS EZT BE IS FOGOM NEKED BIZONYÍTANI.. MEGÍGÉREM! ♥

~ THE END ~ 

*Kisbetűs rész* Köszönöm azoknak, akik végig velem tartottak ebben a történetben, remélem elnyerte a tetszéseteket, és ne feledjétek, jövök egy EXTRA résszel, amiben nem lesz minden ilyen szomorú :') Remélem tetszeni fog, és visszaemlegetitek ♥ Köszönöm ♥

18. rész ~ Végső akarat.

Csak teltek a napok. Már Augusztus 5-e van, és már egy hete, hogy megtörtént ez a szörnyűség, de Chul Soo még mindig nem engedett, akárhogy próbálkoztam is, és esedeztem a bocsánatáért, na meg azért, hogy végre el tudjam neki mondani mi történt. Ő nem tudja, hogy én kibékültem So Eunnel, és hogy ő végighallgatott. Arra a döntésre jutottam, hogy egy darabig most békén hagyom Chul Soot, és ha szeretne, akkor majd hozzám szól. De nagyon nehéz minden nap úgy látni, és elmenni mellette, hogy nem ölelhetem meg, vagy nem adhatok neki egyetlen csókot sem. De nem akarok a nyakában csüngni, mert azzal csak még jobban eltaszítanám magamtól..

Éppen egy szokásos veszekedésen voltam túl Chul Sooval a pult mögött.. Azóta mindig ugyan azon veszekedünk, én próbálom neki elmondani, de ő meg félbeszakít, mert nem akar hallani. Sokszor az ilyen veszekedések után úgy érzem, hogy már nem szeret. A szavakat, amiket hozzám vág, nagyon fájnak. "Undorodom tőled" "takarodj" "könnyűvérű" "fogd be a szád" "lassan úgy viselkedsz mint egy k*rva". Nem is tudom, hogy mi lett vele. Pár napja olyan, mintha kicserélték volna. Olyan feszülten és idegesen jön munkába. Biztosan tudom, hogy szeret még, de akkor meg miért makacskodik ennyire?!

- Gyere vissza segíteni! - szólt utánam mikor én befutottam az öltözőbe az összeugrásunk után

Nem szóltam semmit, csak pár másodperc múlva - miután kifújtam magam - kifelé vettem az irányt. Hirtelen a raktárban vele találtam magam szembe, éppen dobozokat pakolt.

- Kérlek segíts ezeket átvinni a konyhába. - mondta egész normálisan, majd odanyújtott nekem egy dobozt

Sóhajtottam egyet, majd úgy tettem ahogyan kért. Nem tudom, hogy mi van vele. Egyszer veszekszik velem, aztán meg tök normális. Döntse már el végre, hogy mit akar..
Mentem vissza a raktárba a többi dobozért, erre hirtelen neki ütköztem.

- Nem tudsz vigyázni? - morgott, majd felvette a dobozt
- Bocsánat. - szedtem rendbe magam
- Ja. - forgatta a szemeit
- Most megint mi bajod van? Bocsánatot kértem, vagy nem? Az előbb normálisan hozzám tudtál szólni, de most megint csak morogsz..
- Gondolkodj csak el, hogy miért.. Hidd el, rá fogsz jönni. - ezzel elment mellettem

Csak egy nagyot sóhajtottam, mert rögtön leesett, de ebből a témából már annyira elegem volt, hogy nem akartam vissza szólni, csak felvettem egy újabb dobozt, és vittem.

[..] Mikor hazaértünk apával felmentem a szobába, és lehuppantam az ágyra. Már nagyon elegem volt, teljesen lefáradt az agyam. Eldöntöttem, hogy nem fogok utána szaladni. Bár még mindig halálosan szeretem, nem érdemli meg, hogy fussak utána. Majd rá fog jönni, és remélem, hogy időbe..
Ekkor megcsörrent a telefonom. Anya volt az.

- Szia anya! - szóltam bele vidáman, megfelejtkezve a gondolataimról.
- Szia kislányom, hogy telnek a napjaid?
- Minden rendben van - hazudtam - Jól érzem magam..
- Ezt örömmel hallom. Nem gondolkodtál még abba, hogy mikor jönnél haza? Itthon már mindenki vár, és a sulira is kell gondolni.
Ezen elgondolkodtam. Végig futott az egész nyár a fejembe, különösen az utóbbi időszak..
- Hát, az az igazság, hogy még nem.. De igazad van.. Már nekem is nagyon hiányoztok.
- *elmosolyodott* Flóra már alig várja, hogy lásson. Nem rég beszéltem az anyukájával.
- Értem.. Hát, igazából a repüléstől függ, hogy meddig maradok, és nem tőlem.
- Tudom. Akkor majd még beszélünk ezzel kapcsolatban. Ha úgy gondolod, hogy haza szeretnél jönni, akkor felhívsz és én rögtök megnézem a legközelebbi járatot.
- Rendben anya.

Elköszöntem tőle, és elterültem az ágyon. Chul Soora gondoltam, és két gondoltam között vacilláltam. 1. Magam mögött hagyok mindent, és szó nélkül elmegyek.. ami valljuk be, nem éppen jó ötlet.. vagy 2. Elmondom So Eunnek és Stellának, Chul Soot pedig kihagyom ebből. Túl fájdalmas lenne a szemébe mondanom azt, hogy elmegyek, és itt hagyom. Bár már igazából nem köt semmi hozzá, de mikor összejöttünk, akkor megígértem neki, hogy semmiért és senkiért nem fogom itt hagyni. Azóta változtak a dolgok. Egy csapásra... minden. Mintha egy rossz álomba merültem volna.. csak azt vártam, hogy felébredjek, vagy valaki megcsípjen. Sosem gondoltam volna, hogy ebből a jól induló nyárból ilyen zűrzavar lesz. Gondolataimat ismét a telefon csörgése zavarta meg.

- Igen, tessék?! - szóltam bele, mert ismeretlen volt a szám
- Jó estét, elnézést a zavarásért, Aileenel beszélek? - szólt bele egy férfi hang
- Ó, igen. Ji Tae? - ismertem fel a hangját
- Igen, heló Aileen, fejleményeket hoztam. Tudom, hogy kicsit már késő van ehhez, de most érkezett meg, és úgy gondoltam, hogy muszáj meg osztanom.
- Ki vele! - fordultam hasra az ágyon
- Az van, hogy tetszett nekik a dal, és úgy gondolják, hogy érdemes lenne benneteket felhasználni, úgy még több dalt kell felvennünk.
- Ez komoly?! - vigyorodtam el örömömben.
- 100%. Szóval, mikorra tudnánk összehozni még eget?
Hirtelen Chul Soora gondoltam, és elment a kedvem. Tudtam, hogy úgysem akar majd velem eljönni, hiszen látni sem akar, nemhogy még egy közös dalt felvenni velem.
- H-Hát, az van.. h-hogy Chul Soo most nagyon beteg.. - találtam ki
- Beteg?!
- I-Igen, és tudja alig van hangja.. Torok gyulladása van.. - nem voltam benne biztos, hogy ez így jó lesz, de hirtelen csak ez jutott eszembe
- Torok gyulladás? Értem.. Ez esetben képes vagy rá egyedül?
- Ő, hát persze.. - gondolkodtam el
- Remek, akkor mit szólnál holnap után? Úgy is szombat lesz. Vagy van egyéb elfoglaltságod?
- Nem, nincsen. Akkor mondjuk fél 3?
- Tökéletes, akkor érted megyek a kávézóhoz ahonnan múltkor indultunk. Úgy jó lesz?
- Persze.

Elköszöntem tőle, majd ismét dobtam egy hátast. "Miért csináltam ezt?" - kérdeztem magamtól -. Tudom, hogy úgy sem jönne el velem, hát akkor meg mit csináltam volna.. Ez a dolog már menthetetlen.. Egyedül kell megcsinálnom ezt az egésze, mert már nem számíthatok rá. Amúgy is, teljesen megváltozott, mintha már nem is ő lenne.. Olyan furcsa lett. Van amikor ok nélkül belém köt, és van, amikor utána meg kedvesen szól hozzám, és ezt váltogatja..

*Másnap reggel*

Semmi kedvem nem volt felkelni. Most már nem is megyek be örömmel a kávézóba, mert tudom, hogy egész nap vele kell veszekednem, és kerülgetnünk kell egymást. Ez egyszerűen az őrületbe kerget.

- Felvennél pér rendelést? - kérdezte meg tőlem, mikor mindketten a pult mögött álltunk.
- Igen. - meg is indultam.

Csodálkoztam, hogy hozzám tudott szólni ilyen kedvesen, és ma még nem is veszekedtünk, pedig már délután 3 óra körül járt.

[..] 6 után, mikor bezártunk, megbeszéltem So Eunnel és Stellával egy kis sétát. Stella már tudott erről az egészről, mert egyik nap elmeséltem neki, és teljesen megértett. Nagyon jól esett, hogy ilyen jók voltak hozzám.
Odasiettem ahhoz a padhoz a parkban, ahová megbeszéltük. Már mind a a ketten ott vártak.

- Na végre már, hogy megérkeztél. - öleltek át
- Bocsi, csak kicsit később értünk haza.. - mondtam

Elkezdtünk sétálgatni, és közben beszélgettünk.

- Na, és mi a helyzet Chul Sooval? Javult a helyzet? - kérdezte Stella
- Nem, semmit.. - hajtottam le a fejem - Nem képes meghallgatni, nem is akar erről a témáról beszélgetni, mert amikor felhozom, rosszul érinti, és rögtön elkezd velem veszekedni.
- És nem gondoltad még azt, hogy félrehívod, és ráparancsolsz, hogy most igen is végighallgat téged?
- Nem.. ez a helyzet már menthetetlen.. El kell fogadnom, és amúgy is, nemsokára kell hazamennem, szóval..
- Mi? - szakítottak félbe lepedten
- Igen.. A suli miatt is, na meg az otthoniak miatt is. Hiányzik már mindenki..
- De nem hagyhatsz itt minket. - szomorkodott So Eun.
- El kell fogadnunk a döntését.. - érzett együtt velem Stella
- Tudom, csak nem akarom, hogy itt hagyjon minket.. - nézett Stellára So Eun
- Nem foglak itt hagyni benneteket. - vágtam beszélgetésükbe - Stella, te gondolom amúgy is jössz majd vissza Magyarországra. Igaz?
- Igen, igaz, de szerintem később mint te.
- Miért, mikor mész Aileen? - kérdezte So Eun
- Hát, ma van 5-e.. Olyan 16-a körül gondoltam, mert még otthon is van egy csomó dolgom..
- Értem.. - sóhajtott fel So Eun
- De ne aggódj, az év közti szünetekben is eltudok jönni ide, semmibe sem telik eljönnöm ide egy hétre. - mosolyogtam rá, erre felcsillantak a szemei
- Jól van gyerekek, de most azon gondolkozzunk, hogy mi lesz Chul Sooval. - vetette fel Stella - Mi lesz, megmondod neki, hogy elmész, vagy csak úgy itt akarod hagyni?
- *sóhaj* Őszintén szólva, nem tudom.. A szemébe nem tudom megmondani, hogy itt hagyom, amikor megígértem neki, hogy mindig itt leszek neki, de azóta változtak az idők.. Ha pedig csak úgy elmegyek, akkor az nekem is rossz lesz, és neki is, ráadásul pofátlanság.
- Hát, ezt neked kell eldöntened. - veregette meg a vállam So Eun
- Tudom, és ez a legnehezebb az egészben.. - szippantottam a levegőbe
- Tudod mit..? - kezdte Stella - Szerintem akkor is meg kellene neki magyaráznod ezt az egészet, és menteni ami még menthető..
- De miért próbálkozzak megint? Ha meg ki is békülök vele, akkor meg még rosszabb lesz itt hagynom őt utána.
- Ha pedig nem teszed meg, akkor egy életen át sajnálni fogod..

Nem szóltam semmit, ezzel is az helyeselve azt, amit mond.

[..] Fél 8 felé haza is keveredtem a parkból, majd elmentem fürdeni. Azon gondolkodtam, hogy vajon most mi tévő legyek.. Arra jutottam, hogy talán jobb lesz úgy, ha szó nélkül elmegyek. Elbúcsúzok mindenkitől úgy, hogy Chul Soo ne tudjon róla, és akkor minden rendben lesz.. Legalább is most ezt tartom a legjobb megoldásnak.

Befeküdtem az ágyba egy bögre kakaóval, amit apa készített el nekem, hogy kedveskedjen, majd azon gondolkodtam, hogy nem helyes az, amit csinálok. Holnap el megyek a felvételre, és egész végig lelkiismeret furdalásom lesz, de mind egy is, mert már nincs visszaút, nem gondolhatom meg magam..

*Másnap reggel*

Elég jól ébredtem, és úgy gondoltam szívok egy kis friss levegőt, így hát fel is öltöztem, összefogtam a hajam, és 10 óra körül lehetett mikor elindultam. Valamiért Chul Sooék háza felé húzott a szívem, pedig tudtam, hogy nem szabadna arra elsétálnom, de éreztem, hogy muszáj. Pár lépés után, mikor kikerültem azt a nagy kiálló faágat, egy jómadárral futottam össze.

- Szia Aileen. - köszönt Shou
- Szia. - forgattam meg kicsit a szemeimet, és elmentem mellette
- Hé, várj már - kapott a karom után - Beszélgessünk
- Mit akarsz?
- Csak beszélni szeretnék veled? - engedte el a karom
- Szerintem nekünk nincs miről beszélnünk.. - fordultam volna meg, hogy tovább menjek
- De tudok neked segíteni.
Erre kíváncsian visszafordítottam a fejem.
- Miben?
-Ugyan, tudod, hogy miben. Talán segíthetek, hogy kibékülj Chul Sooval.
- Hát, végül is ez lenne a legkevesebb azok után amit tettél. Mert most miattad van egy az egész.
- Tudom, és nagyon sajnálom. - hajtotta le a fejét - De akkor is, talán tudok segíteni. - kapta vissza, és a szemembe nézett
- Akkor mondd, hátha igazad van.
- Hát, arra gondoltam, hogy talán elmondhatnám neki, hogy én tehetek az egészről, és elmesélném neki mi történt..
- Igen, erre már én is gondoltam, de sehogy sem akar végighallgatni. Azt gondolod, hogy talán téged végig fog?
- Igen, biztos vagyok benne. Bár a jövő héten elmegyünk innen, mégis megpróbálnék segíteni abban, amiben csak tudok..
Elgondolkodva néztem rá, majd meglágyult a szívem.
- Rendben, köszönöm, hogy segíteni próbálsz..
- Nincs mit, tényleg ez a legkevesebb.. - mosolyodott le
- Nem is vagy olyan szörnyű mit amilyennek képzeltelek. - viccelődtem
- Ha-Ha.. - húzta vigyorra egyik szája szélét. - De most mennem kell, majd akkor beszélek vele.
- Oké, és még egyszer köszönöm. - szóltam utána
Erre csak hátrafordult és kacsintott egyet.

Átmentem a másik oldalra, és elkezdtem visszafelé sétálni. Kicsit jobb lett a kedvem, és reméltem, hogy sikerül neki beszélni vele.

[..] 2 óra körül elköszöntem apától, és elindultam a kávézó felé, ahová megbeszéltük. Hamarabb odaért mint amennyire megbeszéltük, így hamarabb indultunk el. Behuppantam mellé az anyósülésre, és már hajtott is.
Mikor odaértünk Yeon-Seok már ott volt. Leültünk mindannyian, és Ji Tae az asztal végéből idehozta az angol szövegű dalt. Mikor megláttam az első oldalon a dal címét, majdnem hátraestem a székkel együtt. "Christina Perri - A Thousand Years"

- Ezt nem hiszem el.. - mondtam magamnak halkan, miközben a papírt bámultam
- Valami baj van? - kérdezte Yeon-Seok aki előttem ült
- Semmi, semmi csak.. csak rájöttem, hogy ismerem. - kaptam fel a fejem
- Remek, akkor gondolom nem kell nagyon begyakorolni.
- Nem. - letettem a kis füzetet, felálltam és a mikrofon felé vettem az irányt.
- Mit csinálsz? - kérdezte Ji Tae, mikor mindketten felém pillantottak
- Kezdhetjük. - léptem be a kis szobácskába a mikrofon mögé
- De hát.. Még át sem néztük..
- Nem baj. Kezdjük. - vettem fel a fejhallgatót.

Mindketten az üveg elé ültek a sok gombot igazgatták az irányítópulton, majd kíváncsi szemekkel néztek rám, hogy vajon mi fog kisülni ebből.
Nem haboztam. Mikor megadták a jelet, rögtön el is kezdtek. Közben minden emlék átfutott a fejemen, ami csak lehetséges. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez helyes-e, amit most teszek, mivel végül ez az egész közös álmunkká vált. Legszívesebben elsírtam volna ott magam a mikrofon mögött, mikor énekeltem, mert csak a fellépésünkre tudtam gondolni, és Chul Soora. De tudtam, hogy most erősnek kell lennem. Úgy éltem át a dalt éneklés közben, mint még soha. Mikor kipillantottam, csak csodálkozó arcokat láttam. A szívemet végig melegség töltötte el, de volt amikor beleszúrtak a rossz emlékek, mégsem akartam, hogy vége legyen a dalnak. Egyszer csak azt vettem már észre, hogy egy könnycsepp szántja végig bal oldalon az arcomat. Nem foglalkoztam vele, mert nem akartam, hogy észre vegyék. Mikor vége lett gyors letöröltem, vettem egy nagy levegőt és kimentem. Kinyitottam az ajtót, és mosolygós arcokat láttam.

- Ez gyönyörű volt. - ölelt meg a 2 férfi boldogan
- Köszönöm. - jöttem zavarba
- Ettől biztos el odáig lesznek majd. - mondta Ji Tae fülig érő mosollyal és visszaült a székére.
- Valljuk be, hogy tényleg nagyszerűen énekelsz, és van még jövőd ebből az biztos. - mutogatott mutatóujjával - Csak sajnáltam, hogy az a fiú.. Chul Soo ha nem tévedek, nem tudott eljönni, mert akkor még egy lapáttal tehettünk volna rá.
Erre kicsit lehajlott a mosoly a számról, mert valahogy éreztem, hogy fel fogja valamelyikük hozni.
- Nem baj. - áll fel Yeon-Seok mellé Ji Tae - Így is nagyszerű lett. Szerintem akkor végeztünk is, nem tartott sokáig.
- Szerintem is. Még ma elküldöm az anyagot, és akkor egész hamar kapunk is rá visszajelzést. - kacsintott mosolyogva Yeon-Seok.
- Rendben. - dörzsölgettem a karom megszeppenve
- Gyere, visszaviszlek a kávézóig. - invitált a kijárathoz Ji Tae.

Elköszöntem Yeon-Seoktól egy kis öleléssel, majd megindultunk. A kávézó előtt kitett ahogyan mondta. Elbúcsúztam tőle, ő tovább hajtott, én pedig hazafelé vettem az irányt. De már csak fél 5 körül járt, nem volt kedvem a szobában ücsörögni. Gondoltam lemegyek és sétálok egyet a parton. Egyedül akartam menni, mert kicsit rossz kedvem volt, hogy a szinte már közös dalunkat egyedül kellett elénekelnem, és van egy olyan érzésem, hogy már többször nem is fogjuk együtt..
Leértem a homokos részre, lassan sétálgattam, közben néha-néha felrúgtam a homokot, hogy levezessek egy kis haragot. Most nem mentem közel a vízhez, mert nem akartam, hogy vizes legyen a cipőm. Zsebre tettem a kis fehér farmer rövidnadrágomban a kezem, lehajtottam a fejem, és úgy bóklásztam. Felpillantottam, és a távolban egy ismerős alakot láttam meg. Sokáig nem ismertem fel, csak mikor egy kicsit közelebb jött. Chul Soo volt az. Bárhol felismerem ezt a járást, és ahogyan a hajába kapott a nyári szél... Gondolkodás nélkül sarkon fordultam, mielőtt még esetlegesen észrevett volna. Most semmiképp nem akartam vele találkozni, mert minden egyes gondolatom körülötte forgott. Szedtem a lábam, mert mikor legutóbb rápillantottam erre felé jött.

- Na mi van, már nem is akarsz velem találkozni? - szólt egy hang a hátam mögül
Megálltam, megfordultam, és Chul Soo állt egy pár méterrel előttem.
- Nem, nem találkozni nem akarod veled, hanem veszekedni. - mondtam határozottan
- Még te mondod, hogy nem akarsz veszekedni? Nem én smároltam le úgy az unokatestvéredet, hogy közben együtt vagyok valakivel.
- Jajj istenem. - sóhajtottam, és mindkét kezemmel a combomra csaptam - Látod, megint te kezded. Hányszor kértem, hogy hallgass végig?! Akkor talán most rájöttél volna, hogy máshogy is meg lehet beszélni a dolgokat, és arra, hogy ne én vagyok a hibás! - léptem egy kis lépést közelebb
- Láttam amit láttam, nekem nem kell semmit elmagyarázni!
- Vagy talán csak félsz, hogy végül nekem lesz igazam, és akkor majd rájössz, hogy mekkora egy idióta voltál.
Gyorsan elém sétált. Megijedtem, mert nagyon közel jött. Az orrunk majdnem összeért, és úgy magyarázta halkabb hangon.
- Kérlek kímélj meg, és menj el innen! - mondta a szemembe
- T-Tessék? - lepődtem meg
- Menj el innen! Hát nem érted, hogy nem akarlak látni?! - egy lépést hátrált, majd a hajába túrt dühösen
- Azt akarod, hogy menjek el innen? - néztem rá komolyan, kicsit megszeppenve, mert váratlanul ért az, amit mondott
- Igen, azt akarom, vagy mondjam el még egyszer a kedvedért? - kérdezte gúnyosan
Pár másodpercig egyikünk sem szólalt meg, csak egymás szemébe néztünk. Az övéből a harag és a szomorúság sugárzott, én pedig már majdnem elsírtam magam. Nagyon fájtak a szavai. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ő fogja kérni azt, hogy menjek el.
- Nehogy elkezdj sírni, mert most nem lesz aki megvigasztaljon! - utasított rám, közben felemelte a mutatóujját
- Annyira kegyetlen vagy. - suttogtam, majd legördült egy könnycsepp az arcomon - Egy hibáért képes vagy elítélni. - emeltem fel a hangom - Egy ilyen hibáért.. Egy ilyen dologhoz két ember kell. De te csak ENGEM okolsz. - nyomtam meg a szót - Ahelyett, hogy szépen végighallgatnál, és elmondhatnám, hogy valójában mi is történt, ahelyett csak makacskodsz, és a saját érdekeidet nézed. - szipogtam - Tudod mit, jobb is lesz, ha tényleg elmegyek innen. - vettem vissza a hangerőt - Nincs itt semmi, ami miatt maradhatnék, főleg nem miattad. Még akkor sem, ha itt legbelül tudom, hogy még mindig ugyan szeretlek, és tudom, hogy te is engem.. Bármennyire is próbálod ezt most a dühöddel takarni, átlátok rajtad... átlátszó vagy..
Nem szólt vissza, csak kisimult az arca, és láttam rajta a döbbenetet, és azt, hogy egy kicsit magába szállt. Nem szóltam semmit. Letöröltem a könnyeimet, ő addig a földre pillantott, majd megfordultam és lassan elmentem. Pár lépés után utánam szólt.
- Menny el innen.. minél hamarabb.
Mikor meghallottam, összeszorítottam a szemeimet, és megfordultam.
- Hidd el, már alig várom, hogy a repülőtéren legyek, és vissza se fogok nézni! - mondtam hangosabban a végét
- Úgy legyen! - mérgesen megfordult, és elment

Úgy érzetem, mintha most látnám őt utoljára. Olyanok voltunk mint a gyerekek.. Néztem ahogyan egy darabig elmegy, majd egy nagyot rúgott a homokba, hogy levezesse dühét.

[..] Mikor hazaértem már nem sírtam. Köszöntem apának, felszaladtam a szobámba, és rögtön anya számát tárcsáztam. Meg akartam vele beszélni, hogy minél hamarabb hazajussak. Nem bírtam tovább itt maradni.. nem bírtam volna ki még 1 napot vele együtt. Mikor a mondataira gondoltam összerándult a gyomrom, és egy ütemet kihagyott a szívem. "Kímélj meg, és menj el innen!" "Menj innen, minél hamarabb!" és még sok ezer szó, amit ki sem mondott, de le tudtam olvasni az arcáról.
Anya felvette a telefont. Rögtön azzal kezdtem, hogy haza szeretnék menni. Le is döbbent, mire azt mondtam neki, hogy honvágyam, de persze hazudtam. Azt mondta, hogy majd megbeszéli apával. De mondtam neki, hogy én most azonnal meg tudom, mert én szeretném vele közölni.
Elköszöntünk egymástól, és elterültem az ágyon. Olyan üres volt mindenem legbelül.. olyan volt, mintha kitépett volna egy darabot belőlem azzal, hogy elsétált a szemem előtt..