~~~~~
Napközben otthon takarítottam. Utána gondoltam, hogy sütök valamit, hogy legyen mit nassolnom este. Egyszerű kis sajtos és szezámmagos kis rudakat akartam készíteni, de mikor már meggyúrtam a tésztát, lereszeltem a sajtot, és kerestem a szezámmagot, nem találtam sehol. Mérges voltam magamra, mert meg kellett volna előtte bizonyosodnom, hogy minden megvan-e. Úgy gondoltam nem fog semmibe se telni, ha elmegyek a nagy áruházba, ide a közelbe - mert ott biztos van -, és beszerzem minél hamarabb. Felöltöztem, mert 4 óra körül járt, és kezdett hideg lenni. Fogtam egy taxit és nemsokára meg is érkeztem. Kirakott a parkolóban, fizettem neki, megköszöntem és egy kedves mosolyt kaptam válaszul, majd indultam is be. Fogtam egy kosarat, és a sorok közé vágtam. Járkáltam egy darabig, aztán csak megtaláltam amit kerestem. Igaz, volt több féle is, de én maradtam a szokásosnál. Sétálgattam visszafelé a sok ember között, és távolról megláttam kiállítva a hangszereket. Kíváncsi voltam rá, hogy vannak-e újak, ezért oda is siettem. Az egyik sorban gitárok voltak. Megláttam egy olyat mint ez enyém, egy feketét. Az enyém már nem volt annyira ilyen szép csillogó, és új hatású, de abban van ez egész karrierem, úgyhogy semmiért nem cserélném el. Bár vonzott a csillogó fekete színe, de mégis csak végigsimítottam ujjaimat a húrjain, majd továbbálltam. A kasszához menet akaratlanul meg akadt a szemem a péksüteményeknél, mert Chul Soot láttam ott. "Hogy kerül ez ide?" - gondoltam magamban. Igaz, háttal állt nekem, de biztos voltam benne, hogy nem keverem össze senkivel. Odasétáltam a háta mögé, és egy kicsit mókázni akartam. Befogtam hátulról a szemeit. Először egy kicsit ugrott, kuncogott egyet, majd megtapogatta a kezeimet és rögtön rávágta.
- Aileen. - ezzel meg is fordult, én pedig elvigyorodtam - Hát te?
- Megláttalak, gondoltam idejövök hozzád.. amúgy meg akartam sütni egy kis finomságot, de mindennek a közepén rájöttem, hogy nincs otthon szezámmag, úgyhogy el kellett ugranom.. és te?
- Hát, nem volt semmi programom estére, főzni meg nem volt kedvem, úgyhogy gondoltam elugrom egy kis kajáért, és vonzottak ezek a sütemények.
- Ó, már értem. - mosolyogtam
- Figyelj csak, van egy ötletem. Mivel te akarsz valamit sütni, én pedig valami süteményre éhezem, ezért ha segítek neked elkészíteni, akkor adsz belőle..na mit szólsz hozzá? - emelte meg egyik szemöldökét mosolyogva
Nem kellett sokat gondolkoznom, jó ötletnek tűnt.
- Rendben, megegyeztünk. - kacsintottam - Akkor gyere, menjünk.
El is indultunk a kasszához, kifizettem a szezámmagot, kimentünk a hidegre, fogtunk egy taxit és már indultunk is. Kiszálltunk a lakóháznál, és bementünk a kapun. Felmentünk a lifttel, és ajtót nyitottam.
- Nem is tudtam, hogy lakásban laksz. - mondta, mikor kikattant az ajtó zára.
- Hát, most gyorsan kellett megoldanom, úgyhogy egy darabig igen..- léptem be a küszöbön
- Wow, de szép. Kis otthonos. - nézett körül
- Köszi. - mosolyodtam el, majd leraktuk kabátjainkat a fogasra.
Bevezettem a konyhába, ahol ott hevert a fél munkám. Elmondtam neki mit tud segíteni, majd folytattuk is. Felvágtuk kis csíkokra a tésztát, és megkentem őket tojással, ő pedig valamelyikre sajtot, valamelyikre pedig szezámmagot szórt. Közben készítettem egy kis teát, és amíg sült az egyik tepsivel. A konyhapulthoz támaszkodva fújtuk ki egy kicsit magunkat.
- Hmm. Kezd jó lenni az illata. - szagolt bele a levegőbe Chul Soo
- Nemsokára jó is lesz. - közben töltöttem ki a meleg teát egy-egy bögrébe
- Köszönöm. - mondta mikor odanyújtottam neki az egyiket
Szürcsölgettünk, közben éreztem, hogy jó lesz a sajtosrúd. Ki is nyitottam a sütőt, és ki is vettem konyharuhával a kezemben. Feltettem a főzőlapra, és úgy szagoltam meg.
- Hmm. Biztos finom lett. - mondtam elégedetten
- Tuti. - tette le a bögrét, majd próbált egyet kivenni, de még túl forró volt. Felszisszentett egyet, és a kezéhez kapott
- Te buta, hát ez mér forró! - fordultam felé - Gyere, engedjünk rá hideg vizet. - húztam magammal
A csap alá dugtam a kezét, majd meg is engedtem. Megkönnyebbült tekintetet vágott majd elvigyorodtam. Megtörölte a kezét, én addig betettem a következő tepsit. Felajánlottam, hogy addig amíg megsül kicsit körbevezetem szerény laksomban. Bementünk a nappaliba, azon keresztül a szobámba. Mosolyogva nézett körül. Végigpillantott a szekrényemen, amin képek sorakoztak. A polcon amin könyvek támasztották egymást, és az ablak előtt élvezte, ahogyan kicsit befújdogál a szél.
- Már is milyen jól berendezkedtél. - nézett rám
- Hát, szeretném otthonosabbá tenni. Mert nem biztos, hogy lesz annyi pénzem egyenlőre, hogy tudjak venni egy saját házat. Legalább is egyenlőre.
- Megértelek. Először nekem is nehéz volt.
Elgondolkodva néztünk egymásra, erre nem igazán tudtam mit mondani. Ekkor megcsiklandozta az orrom egy kellemetlen égett szag.
- Jézusom a sajtosrúd! - kerekedtek i a szemeim
Azonnal kifutottam a konyhába, kivettem a sütőből, és volt még egy pár darab amit meg tudtam menteni.
- Ahj, nem figyeltem oda.. - sóhajtottam és lehuppantam a konyhaszékre.
- Ugyan már, van elég belőle, és ez is finom. - beleharapott egy kissé égett darabkába, majd mikor rágcsálni kezdte egy kis grimaszt vágott, jelezve, hogy fura íze van.
Erre felnevettem, és ő is.
- Na jó - folytatta -, lehet, hogy nem annyira finom az égett, de a többi az biztosan. - dobta ki a kukába az égett darabkát
- Tényleg, kóstoljuk meg! - pattantam fel, és vettem egyet a tálból, amiben már az előzőleg elkészültek voltak benne - Hmm. Tényleg finom lett - mosolyodtam el egy kicsit.
Aztán ő is belekóstolt, és egyetértett velem.
A megégettek közül kiválogattuk a még épeket, és beletettük a tálba. Csipegettünk egy kicsit, nem tudtunk betelni vele. Majd a pultra tettem a koszos edényeket, és mosogatáshoz készülődtem.
- Nem, most nem te fogsz mosogatni.. - jött oda hozzám
- M-Miért..?
- Mert reggel is te mosogattál nálam.. most én mosogatok nálad..
- Ez milyen szabály?
- Semmilyen, csak most így éri.. - vigyorgott
- Hát, nekem mind egy, de nem tudod mire vállalkozol. - nevettem, és félreálltam
Leültem az asztalhoz, és hátulról figyeltem könyökölve, ahogyan szorgosan mosogat. Néha megfordult mert talált még 1-2 edényt, amit el lehetne mosni, olyankor úgy tettem, mintha nem őt nézném, mert kicsit furcsának tartotta volna, hogy őt - szinte már - bámulom.. olyan jó érzés volt megint vele lenni. De nem tudom, hogy ő most ezt hogy érzi. Olyan gyorsan elrepült ez az 5 év, és ő nem is változott semmit.. Még mindig azt a kisfiút látom benne.. nem egy 24 éves "férfit".
Miután elmosogatott lehuppant a másik székre mellém, és lerakta a konyharuhát az asztalra, majd kifújta magát. Egy jót vigyorogtam rajta, majd rápillantottunk az órára. Már majdnem fél 10 volt. Jól elment az idő.. Úgy voltam vele, hogy elmegyünk sétálni egyet az éjszakába, közben hazakísérem, és visszajövök egy taxival. Tudom, hogy a fiúnak illik hazakísérni a lányt, de ez most így alakult.. Felvettük a kabátunkat és indultunk is le a lifttel. Kimentünk a kapun, kicsit lassan elkezdtünk sétálni, és nemsokára körülvettek minket a város fényei. Még most is nagy volt a forgalom, csak úgy mint nappal. Ő egészen másfelé lakik mint én, így időnk volt bőven. éppen a zöld lámpára vártunk egy zebránál, közben pedig jókedvűen nevetgéltünk.
- Hát nem különös? - kérdezte a nevetés után
- Micsoda? - pillantottam rá kíváncsian
- Minden.. Minden olyan mint régen.. Mintha semmi sem változott volna.. Mintha kiesett volna ez az 5 év.. - közben zöldre váltott a lámpa, de én csak gondolkodtam szavain, és nem figyeltem, majd ő zökkentett ki, azzal, hogy megfogta a karom, ami zsebre volt téve, és úgy mentünk át az úton
- Igazad van.. - helyeseltem miután átsétáltunk, és folytattuk az utat a sok ember között - Még mindig olyan gyerekesnek érzem magam.. - kicsit kuncogtam
- Gyerekesnek?
- Igen.. Melletted olyan, mintha megint csak egy 18 éves kis csajszi lennék. Annyira jól érzem magam veled.. Még most is. - hajtottam le a fejem szégyenlősen, közben zsebeimben mozgattam kezeimet
- Ez egy kicsit vicces pillanat.. - mosolygott, majd rám nézett
Nem tudtam mire gondol, de nem is érdekelt, ahogyan belenéztem szemeibe, és megálltam.
- Miért álltál meg? - fordult vissza.
Megragadtam kezét, és oda húztam magam elé. Mélyen szemembe nézett, lehet tudta mit akarok, de hagyta magát. Egyik kezemet arcára tettem, majd másikat is, ő kicsit közelebb jött. Most már biztos voltam benne, hogy szeretném. Annyira vágytam a csókjára, mint még soha. Én akartam irányítani, és tudatni vele, hogy most nem szabadulhat.. Már nincs visszaút. Kezdtem közelebb hajolni, ő is közeledett. Éreztem lélegzetét ajkaimon, majd egyszer csak összeértek. Abban a pillanatba kirázott a hideg. Végigpörgött a szemem előtt minden emlék. Fantasztikus volt. Ő kezdett hevesebben csókolni. Végül átfonta derekamon kezeit, és közelebb húzott. Ennek hatására átfontam karomat nyakán, és úgy csókoltam tovább. Egyszer-kétszer nyelvünk is összeért. Nem tudtam mikor lesz vége, de bele sem akartam gondolni. Így, és itt akartam állni a járda közepén autók, cipősarkak és emberek hangját hallva. Egyszer csak lassan eltávolodott ajkunk egymástól, és a szemembe nézett. Csak úgy csillogtak, és sugárzott szemeiből a boldogság, és az élet. Egy kis mosoly eresztettem felé, mire ő elvigyorodott, majd erősebben megfogta két oldalt a derekam, és megpörgetett a levegőben. Erre kénytelen voltam elnevetni magam. Mikor letett hatalmas mosoly volt mindkettőnk arcán, hihetetlenül boldog voltam, hogy megint ilyen közel érezhetem magamhoz.
- Remélem tudod, hogy most nagyon boldoggá tettél. De remélem ezt nem azért csináltad, mert ezt akartam.. - mosolygott egy kicsit
- Nem, azért csináltam, mert én akartam így. - nyugtattam meg
Ismét egy mosolyt kaptam válaszul.
- Ugye tudod, hogy még mindig felbecsülhetetlenül szeretlek? - fogta meg mindkét kezem, és elkezdte kézfejem dörzsölgetni nagyujjaival.
- Tudom. - zavaromban lesütöttem szemem, majd ismét rá néztem - Sajnálom..
- Ugyan mit?
- Hogy 5 éve csak úgy elmentem, és azóta nem is kerestelek..
- Ezért nekem kéne bocsánatot kérnem, mert én kergettelek el.. Ok nélkül..
- Szerintem folytathatnánk a vitatkozást, akkor sem lenne semmi eredménye.. - poénkodtam egy kicsit mosolyogva, amire elvigyorodott.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap reggel is velem ébrednél..? - bátorkodta megkérdezni
- A-a. - vigyorogtam incselegve - Ez így túl egyszerű lenne.
- Hú, te aztán tényleg sokat változtál. - kuncogott
Nevettem rajta egyet, majd úgy gondoltuk, hogy tovább kellene indulnunk, nem itt a tömegben ácsorogni. Belekaroltam zsebre tett karjába, és úgy indultunk tovább. Hamarosan beértünk abba az utcába, ahol lakik. Csendes kis utca volt, és szép is volt a környék, már amennyit láttam a sötétben az utcai lámpák fényénél. Ezt reggel meg sem figyeltem.. Mikor odaértünk a kapujához még incselgett egy kicsit, hogy menjek be hozzá, de ellenálltam. Nem szabad mindjárt az első alkalommal engednem neki, az úgy túl egyszerű lenne.. Mikor bement elsétáltam visszafelé egy darabig, majd fogtam egy taxit és hazamentem.
Otthon majd kicsattantam az örömtől, és legszívesebben ugráltam volna. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz megint megcsókolni. Még mindig ugyan olyan édes és gyengéd a csókja. Egyszerűen megunhatatlan.
Megfürödtem és álomra hajtottam a fejem, de alig bírtam elaludni. Nehéz volt a kérésének nemet mondani, de most ez a helyes.
Elgondolkodva néztünk egymásra, erre nem igazán tudtam mit mondani. Ekkor megcsiklandozta az orrom egy kellemetlen égett szag.
- Jézusom a sajtosrúd! - kerekedtek i a szemeim
Azonnal kifutottam a konyhába, kivettem a sütőből, és volt még egy pár darab amit meg tudtam menteni.
- Ahj, nem figyeltem oda.. - sóhajtottam és lehuppantam a konyhaszékre.
- Ugyan már, van elég belőle, és ez is finom. - beleharapott egy kissé égett darabkába, majd mikor rágcsálni kezdte egy kis grimaszt vágott, jelezve, hogy fura íze van.
Erre felnevettem, és ő is.
- Na jó - folytatta -, lehet, hogy nem annyira finom az égett, de a többi az biztosan. - dobta ki a kukába az égett darabkát
- Tényleg, kóstoljuk meg! - pattantam fel, és vettem egyet a tálból, amiben már az előzőleg elkészültek voltak benne - Hmm. Tényleg finom lett - mosolyodtam el egy kicsit.
Aztán ő is belekóstolt, és egyetértett velem.
A megégettek közül kiválogattuk a még épeket, és beletettük a tálba. Csipegettünk egy kicsit, nem tudtunk betelni vele. Majd a pultra tettem a koszos edényeket, és mosogatáshoz készülődtem.
- Nem, most nem te fogsz mosogatni.. - jött oda hozzám
- M-Miért..?
- Mert reggel is te mosogattál nálam.. most én mosogatok nálad..
- Ez milyen szabály?
- Semmilyen, csak most így éri.. - vigyorgott
- Hát, nekem mind egy, de nem tudod mire vállalkozol. - nevettem, és félreálltam
Leültem az asztalhoz, és hátulról figyeltem könyökölve, ahogyan szorgosan mosogat. Néha megfordult mert talált még 1-2 edényt, amit el lehetne mosni, olyankor úgy tettem, mintha nem őt nézném, mert kicsit furcsának tartotta volna, hogy őt - szinte már - bámulom.. olyan jó érzés volt megint vele lenni. De nem tudom, hogy ő most ezt hogy érzi. Olyan gyorsan elrepült ez az 5 év, és ő nem is változott semmit.. Még mindig azt a kisfiút látom benne.. nem egy 24 éves "férfit".
Miután elmosogatott lehuppant a másik székre mellém, és lerakta a konyharuhát az asztalra, majd kifújta magát. Egy jót vigyorogtam rajta, majd rápillantottunk az órára. Már majdnem fél 10 volt. Jól elment az idő.. Úgy voltam vele, hogy elmegyünk sétálni egyet az éjszakába, közben hazakísérem, és visszajövök egy taxival. Tudom, hogy a fiúnak illik hazakísérni a lányt, de ez most így alakult.. Felvettük a kabátunkat és indultunk is le a lifttel. Kimentünk a kapun, kicsit lassan elkezdtünk sétálni, és nemsokára körülvettek minket a város fényei. Még most is nagy volt a forgalom, csak úgy mint nappal. Ő egészen másfelé lakik mint én, így időnk volt bőven. éppen a zöld lámpára vártunk egy zebránál, közben pedig jókedvűen nevetgéltünk.
- Hát nem különös? - kérdezte a nevetés után
- Micsoda? - pillantottam rá kíváncsian
- Minden.. Minden olyan mint régen.. Mintha semmi sem változott volna.. Mintha kiesett volna ez az 5 év.. - közben zöldre váltott a lámpa, de én csak gondolkodtam szavain, és nem figyeltem, majd ő zökkentett ki, azzal, hogy megfogta a karom, ami zsebre volt téve, és úgy mentünk át az úton
- Igazad van.. - helyeseltem miután átsétáltunk, és folytattuk az utat a sok ember között - Még mindig olyan gyerekesnek érzem magam.. - kicsit kuncogtam
- Gyerekesnek?
- Igen.. Melletted olyan, mintha megint csak egy 18 éves kis csajszi lennék. Annyira jól érzem magam veled.. Még most is. - hajtottam le a fejem szégyenlősen, közben zsebeimben mozgattam kezeimet
- Ez egy kicsit vicces pillanat.. - mosolygott, majd rám nézett
Nem tudtam mire gondol, de nem is érdekelt, ahogyan belenéztem szemeibe, és megálltam.
- Miért álltál meg? - fordult vissza.
Megragadtam kezét, és oda húztam magam elé. Mélyen szemembe nézett, lehet tudta mit akarok, de hagyta magát. Egyik kezemet arcára tettem, majd másikat is, ő kicsit közelebb jött. Most már biztos voltam benne, hogy szeretném. Annyira vágytam a csókjára, mint még soha. Én akartam irányítani, és tudatni vele, hogy most nem szabadulhat.. Már nincs visszaút. Kezdtem közelebb hajolni, ő is közeledett. Éreztem lélegzetét ajkaimon, majd egyszer csak összeértek. Abban a pillanatba kirázott a hideg. Végigpörgött a szemem előtt minden emlék. Fantasztikus volt. Ő kezdett hevesebben csókolni. Végül átfonta derekamon kezeit, és közelebb húzott. Ennek hatására átfontam karomat nyakán, és úgy csókoltam tovább. Egyszer-kétszer nyelvünk is összeért. Nem tudtam mikor lesz vége, de bele sem akartam gondolni. Így, és itt akartam állni a járda közepén autók, cipősarkak és emberek hangját hallva. Egyszer csak lassan eltávolodott ajkunk egymástól, és a szemembe nézett. Csak úgy csillogtak, és sugárzott szemeiből a boldogság, és az élet. Egy kis mosoly eresztettem felé, mire ő elvigyorodott, majd erősebben megfogta két oldalt a derekam, és megpörgetett a levegőben. Erre kénytelen voltam elnevetni magam. Mikor letett hatalmas mosoly volt mindkettőnk arcán, hihetetlenül boldog voltam, hogy megint ilyen közel érezhetem magamhoz.- Remélem tudod, hogy most nagyon boldoggá tettél. De remélem ezt nem azért csináltad, mert ezt akartam.. - mosolygott egy kicsit
- Nem, azért csináltam, mert én akartam így. - nyugtattam meg
Ismét egy mosolyt kaptam válaszul.
- Ugye tudod, hogy még mindig felbecsülhetetlenül szeretlek? - fogta meg mindkét kezem, és elkezdte kézfejem dörzsölgetni nagyujjaival.
- Tudom. - zavaromban lesütöttem szemem, majd ismét rá néztem - Sajnálom..
- Ugyan mit?
- Hogy 5 éve csak úgy elmentem, és azóta nem is kerestelek..
- Ezért nekem kéne bocsánatot kérnem, mert én kergettelek el.. Ok nélkül..
- Szerintem folytathatnánk a vitatkozást, akkor sem lenne semmi eredménye.. - poénkodtam egy kicsit mosolyogva, amire elvigyorodott.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap reggel is velem ébrednél..? - bátorkodta megkérdezni
- A-a. - vigyorogtam incselegve - Ez így túl egyszerű lenne.
- Hú, te aztán tényleg sokat változtál. - kuncogott
Nevettem rajta egyet, majd úgy gondoltuk, hogy tovább kellene indulnunk, nem itt a tömegben ácsorogni. Belekaroltam zsebre tett karjába, és úgy indultunk tovább. Hamarosan beértünk abba az utcába, ahol lakik. Csendes kis utca volt, és szép is volt a környék, már amennyit láttam a sötétben az utcai lámpák fényénél. Ezt reggel meg sem figyeltem.. Mikor odaértünk a kapujához még incselgett egy kicsit, hogy menjek be hozzá, de ellenálltam. Nem szabad mindjárt az első alkalommal engednem neki, az úgy túl egyszerű lenne.. Mikor bement elsétáltam visszafelé egy darabig, majd fogtam egy taxit és hazamentem.
Otthon majd kicsattantam az örömtől, és legszívesebben ugráltam volna. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz megint megcsókolni. Még mindig ugyan olyan édes és gyengéd a csókja. Egyszerűen megunhatatlan.
Megfürödtem és álomra hajtottam a fejem, de alig bírtam elaludni. Nehéz volt a kérésének nemet mondani, de most ez a helyes.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés